A Sapkás 12.

Peti a szobából hallotta, hogy anya bement a konyhába és beszélgetni kezdett apával. Először fojtott, aztán egyre erőteljesebb hangon. Vitatkoztak.

- Az orvos azt mondta, kimerült szegénykém - ez anya.

- Én is kimerültem? Az senkit nem érdekel? - ez apa.

Aztán jött a víz zubogás és edénycsörömpölés. Mikor anyu ideges, mosogat vagy fürdik. Azt mondja, a víz megnyugtatja. Apa meg háborog, hogy őt viszont nem nyugtatja meg a számla.

- Vajon ilyenek miatt válnak el az emberek? - gondolkodott Peti, de nem jutott sokáig, mert anya belépett a szobába.

- Beszéltem apáddal. Holnap bemegyünk meglátogatni a Takács bácsit. Te és én, ő meg elvisz minket.

Peti örült is meg nem is. Ha apa elviszi őket, de nem jön be, az azt jelenti, hogy még mindig haragszik, csak most már félig anyára, félig rá. Ami jó, mert anya melléállt, de nem jó, mert apa viszont magára maradt.

- Ne félj, megbékél, csak idő kérdése.

Peti befészkelte magát anyja ölébe, mintha még mindig beteg lenne, pedig már csak szomorú volt.

Másnap korán indultak, hogy anya elkészüljön az ebéddel és még templomba is eljussanak. Apa leparkolt a kórház elé, aztán rágyújtott egy cigarettára.

- A Sapkást talán meg is kínálja majd.

Peti elképzelte, ahogy a Sapkás és apa egyszerre fújják a füstöt és közben hátba veregetik egymást. Erre a gondolatra felderült és egészen addig úgy is maradt, amíg nem találkozott az első beteggel, akinek szörnyen sápadt volt és valami furcsa színű tasakot hordott az oldalán.

A nővér egyből odavezette őket Takács bácsihoz. Az idős ember kezét összekulcsolva szundikált. A szobában feküdtek még ketten, egyikük keresztrejtvényt fejtett, a másik az ablakon bámult kifelé. Peti és anya leültek Pista bácsi mellé, felébreszteni nem merték. Csönd szállt a kórteremre, vastag és rossz szagú csönd, csak egy légy csapódott néha az ablaküvegnek. Peti megsajnálta, felállt, hogy kinyissa az ablakot, de anya rászólt.

- Fiam, ne fázítsd meg a betegeket.

Erre Takács bácsi kinyitotta a szemét.

- Csókolom - rebegte Peti.

- Annyira szenilis lennék, hogy nem ismerem meg a látogatóimat? - hunyorgott Takács bácsi.

- Ne tessék aggódni, tényleg nem ismerjük egymást. Engedje meg, hogy bemutatkozzam. Nádasdy Klára vagyok, ő pedig a fiam, Peti - mondta anya kedvesen, mert ő persze tudta, mit kell ilyenkor mondani.

- Csak nem a Nádasdy főmérnök úr családja?

- De igen - válaszolta Peti büszkén. Azt tudta, hogy az apukája mérnök, de azt nem, hogy fő.

Peti megköszörülte a torkát, ahogy az osztálytársa, Almási Szilvi szokta, mikor nem tudja a szorzótáblát.

- Megtaláltam a Takács bácsi kutyáját, a bolt előtt állt, elég koszos volt és éhes.

- Megtaláltad a Kajlát? De hát őt a szomszéd Gácsér Józsira bíztam. Még pénzt is hagytam neki, hogy etesse.

- A bácsi szomszédja a kútfúró?

- Igen, bár több korsó sört megivott, mint ahány kutat kifúrt. De mondd csak, fiam, őt honnan ismered?

- Láttam a hirdetését a nagy tölgyfán.

- Igaz, teleragasztgatta a környéket. A szentségit! Kajla csak akkor mászkál el, ha éhes. Összeroppantom a Józsit, ha elitta a pénzem, a kutya meg éhkoppon maradt.

Anya összerezzent.

- Azért ne tessék összeroppantani - kérte, de Takács bácsi nem enyhült.

- Márpedig ellátom a baját, csak kerüljek ki innen!

- Én szívesen segítek a Takács bácsinak - szólt közbe Peti, de anya letorkolta.

- Egyedül nem mész sehova.

- Elkísér a Sapkás...

- Majd ha tudjuk, ki az a Sapkás, elkísérhet a világ végére is, de addig nem.

- Anyukádnak igaza van. Kajla sem ismer még téged és ..

- De már ismer! Megnyalta a kezem és elkísért az iskolába.

- Azt hiszem, ideje indulnunk, ne raboljuk tovább Takács bácsi idejét - mondta anya és kézen fogta Petit.

- Nem raboljuk az idejét, mert csak fekszik és nem csinál semmit! - Peti egyre dühösebb lett anyára. Pista bácsi felnevetett.

- Igazad van, fiam, de hallgass anyukádra. Köszönöm, hogy szóltál, még ma felhívom a Józsit és beszélek vele. Sokat segítettél.

Peti lehajtotta a fejét és tornacipőjével a kórházi linóleumot rugdosta. Nem segített sokat, mert mi van, ha a Gácsér Józsi nem veszi fel a telefont? Vagy megígéri, hogy megeteti a Kajlát, aztán elfelejti?

- Meddig tetszik itt maradni?

- Bárcsak tudnám - sóhajtotta Takács bácsi olyan szomorúan, hogy még a légy is elfelejtett az ablaknak csapódni.

- Akkor tessék megmondani a Gácsér Józsinak, hogy ha nem eteti meg a Kajlát, velem is meggyűlik a baja. Letépkedem az összes hirdetését, hogy ne tudjon kutat fúrni és ne legyen miből sört innia.

- Elég volt, indulunk! - Anya megfogta Peti könyökét, pedig tudta, hogy azt utálja és az ajtó felé kormányozta. Takács bácsi meg olyan furcsán mosolygott, hogy az ember azt is hihette, hogy szomorú és azt is, hogy örül. De ugyan minek örül? Hiszen be van ide zárva, a kutyája éhezik és még pénze sincs, mert a Józsi elitta. 

Úton hazafelé a kocsiban azon gondolkodott, vajon miért féltik őt a szülei mindentől és mindenkitől. A Sapkástól azért, mert intézetis és az intézetisek megbízhatatlanok. A Kajlától azért, mert kutya és a kutyák is megbízhatatlanok. Biztosan Gácsér Józsitól, a kútfúrótól is féltik, mert ő meg iszákos. Bezzeg ha volna egy testvére, akkor csak fele ennyi féltést kellene elviselnie.

- Anya, mikor lesz testvérem? - kérdezte Peti.

- Először egyenesbe kell jönnünk apáddal. Tudod te mennyibe kerül egy gyerek?

Peti csóválta a fejét. Ugyan mi kerülhet annyiba egy csecsemőn, aki csokit sem eszik és cipőt sem hord. A templomban aztán eszébe jutott valami. Anya azt mondta, ha megismeri a Sapkást, akkor a világ végére is elengedi vele. Tehát ha kibékülnek, mehet a Málnás utcába kutyát etetni.