2010. augusztus 22.

Piroska, a farkas

Piroska, a farkas
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kölyökfarkas, akit úgy hívtak, Piroska. Nevét bundája színéről kapta és arról, hogy ha zavarba jött, könnyen elpirult. Testvérei sokat gúnyolták, ezért ha csak tehette, Piroska egyedül játszott. Mikor bátyjai a sziklán kergetőztek, ő a tóban fürdött, ha vadászni mentek, a barlang mögé bújt, esténként pedig, mikor családja nyugovóra tért, a rekettyésbe húzodott és verseket költött.
Egyik este, mikor épp a tücsökzenéhez írt balladát, Piroskát ismeretlen hang zavarta meg.


- Báháhárcsak faharkas lehetnék. Voníthatnék, vadászhatnék, éjjel-nappal húst ehetnék.
A hang a mellette lévő bokorból jött és leginkább sírásra emlékeztetett.
- Ki az ott? - kérdezte Piroska riadtan.
- Alfréd vagyok, a nyúl, aki farkas akar lenni - felelte a nyúl, majd kirontott a bokorból és Piroska orrába harapott.
- Te nem nyúl vagy, hanem egy vérengző vadállat! - ordította a kölyökfarkas - A nyúl, amit apám szájában láttam, nem beszélt és nem is harapott. Talán bizony haragszol rám?
- Haragszom rád, mert te nagy vagy, én meg kicsi, mert tőled félnek az állatok, tőlem nem. Igenis haragszom, mert te farkas lehetsz, én meg nem!
Piroska megsajnálta Alfrédot.
- Tudod, farkasnak lenni néha nagyon nehéz. Sőt, unalmas. És magányos. Én például bármilyen állat szívesebben lennék, mint farkas.
A nyúl elborzadva nézett Piroskára és megrázta a fejét.
- Csak lennél nyúl egy napra, biztosan megbánnád.
- Én aztán nem! - csattant fel Piroska.
- De igen!
- Nem!
- De!
- Nem!
- Rendben van. Ha ilyen nagy a szád, akkor biztos nem bánod, hogy próbára teszlek - Alfréd gúnyosan mosolygott - A Kristály tóban él két tündér, Ígyisjó és Úgyisjó. Egyszer már jártam náluk és kértem, hogy változtassanak farkassá, de azt mondták, csak úgy lehetséges, ha találok egy farkast, aki nyúllá akar változni. Azt hittem, nincs a földön ekkora bolond, de tévedtem. Csapj a macsomba, komám, és irány a Kristály tó!
Piroska berezelt a tervtől, de hogy ne tűnjön gyávának, mint egy nyúl, kötélnek állt. Pakoltak batyujukba némi elemózsiát, aztán nyakukba vették az erdőt és mentek, mendegéltek egész éjszakán át. Hajnalban értek a tóhoz, ahol Bagoly, a révész már várta őket.
- Tudom, mi járatban vagytok, mert én mindent tudok, mindent hallok és mindent látok, ami az erdőben történik. A tündérek csak akkor nyitják meg a tó kapuját, ha én kérem, én pedig csak akkor kérem, ha az utazók kedvemre való ajándékkal lepnek meg.
Piroska és a Nyúl túrni kezdték batyujukat, de néhány szál répán, csonton és vízen kívül mást nem találtak.
- Mégis minek örülnél a legjobban? - kérdezte Alfréd a baglyot.
- Adjatok valamit, ami igazán sosem lesz az enyém, aminek nincs szárnya, mégis repül és nem étel, mégis annyira finom, hogy sosem lehet betelni vele.
- Ez meg miről beszél? - a nyúl kétségbeesetten nézett Piroskára.
– Te nem tudod? Figyelj jól! - súgta a farkas, majd kihúzta magát és legszebb költeményeit kezdte szavalni a bagolynak. Alig jutott a harmadik versig, mikor a tündérek, Ígyisjó és Úgyisjó kikönyököltek a tó partjára.
- Brávó! Csodálatos! Remekmű! - tapsoltak - Kérhetsz bármit, megadjuk neked, csak szavalj még, még, még!
Így történt, hogy még aznap teljesült Piroska és Alfréd álma. A nyúl hamarosan az erdő legjobb vadásza lett, minden állat félte és tisztelte, kivéve persze a nyulakat, mert azokat sosem bántotta, Piroska pedig nyúl képében a tündérekkel maradt és koszt-kvártély fejében esténként verseket szavalt.
Így élnek ma is boldogan, ha meg nem haltak.




Nincsenek megjegyzések: