Réka, a béka

- Közhírré tétetik, hogy a békává varázsolt Réka királykisasszony eladósorba került. A kérők ma délután megbizonyosodhatnak a királylány eszességéről, ügyességéről és jóságáról egyaránt. Királyfiak és inasaik, földesurak és cselédeik, bárki jelentkezhet kérőnek. Kor, külső, vagyon és műveltség nem számít!

Réka a béka-kisasszony ezt a kidobolnivalót bízta az udvar főkidobolójára, akinek szavára másnap négy-öt szegélylegény, három-négy koldus és egy-két diák verődött csak össze. Mert hiába volt Réka mégoly eszes, ügyes és jóságos és hiába kecsegtette őket Réka apja, III. Lárfár király a birodalom legnagyobb hozományával, a jelentkezők közül végül egy sem kérte meg Réka, a béka nyálkás, úszóhártyás kezét.

Pedig Réka kisasszony igazán kitett magáért. Eszességét mi sem bizonyította ékesebben, mint hogy első pillantásra kitalálta, melyik jelentkező mivel keresi kenyerét, honnan jött és mire gondol éppen. Ügyessége szintén lenyűgözte a bámészkodókat, hiszen ki látott még olyat, hogy egy békalány egyetlen nyíllal terítsen le egy nyargaló vaddisznót, egy fickándozó halat és egy szárnyaló vadkacsát. Réka azonban nem érte be ennyivel: utoljára a hagyta a jóság legfontosabb próbáját: puszta tekintettel könnyedén megszelídítette az udvar vérszomjas és rettenthetetlen oroszlánját, Antit, aki hagyta, hogy Réka megsimogassa, sőt némi dorombolást követően jóízűen elaludt.

Azonban amint a bemutató véget ért, a bámészkodók szétszéledtek és kivétel nélkül letettek nősülési szándékaikról. Mert lehetett Réka akármilyen eszes, bátor és jóságos, akkor is csak egy csúnya, nyálkás varangylány maradt, akihez végső soron egyiküknek sem fűlött a foga.

A királylány szívére, akár egy ólomszürke dunna, mérhetetlen szomorúság ereszkedett. Elbújt szobájának mélyén és hol sírt, hol rítt, hol hangosan sóhajtozott.

Végül apja nyitott be hozzá, a nagyszakállú, bölcs király, aki letörölve lánya könnyeit így szólt:

- Édes lányom! Bárcsak segíthetnék, de sajnos nem tudok. Hallgass öreg apádra, a sírás, rívás, szomorkodás nem old még meg semmit. Menj inkább, sétálj egyet a tó körül, etesd meg a kiskacsákat, gyönyörködj a nyíló tavi rózsákban és egyet se félj! Ha nem is találsz kérőt, én mindig vigyázok rád. Amíg csak élek. Azután pedig a síron túlról - nyugtatta az öreg király és megsimítva lánya fejét komótos léptekkel elhagyta a szobát.

Rékát azonban egyáltalán nem érdekelte a tó, a kiskacsák és a tavirózsák, csak a bánat, ami csordultig töltötte szívét. Ágyának sarkába kuporodva három nap és három éjjel zokogott keservesen. A negyedik napon aztán úgy megunta a sírást, hogy a tükörbe nézve így kiáltott:

- Elég a szomorkodásból! Rosszból is megárt a sok. Irány a tó! A kacsák már biztosan éhesek. Napok óta nem eteti őket senki, mert én itt rostokoltam és itattam az egereket.

Ezekkel a szavakkal bíztatta magát Réka és kezében egy kosárka morzsolt kukoricával leszaladt a napfényre, a tó mellé. A kiskacsák boldogan üdvözölték, azt se tudták, hova röppenjenek, annyira örültek a rég nem látott királylánynak. Mivel szegény állatok harmadik napja nem ettek, pillanatok alatt bekapkodták az összes kukoricát, így aztán Réka szaladhatott a pajtába újra tölteni kosarát.

Ahogy szedte, szedegette a szemeket, egyszer csak furcsa kelepelés ütötte meg a fülét. A pajta sarkába pillantott, ahonnan a zaj érkezett és a látványtól kis híján elájult.

Az egyik szénakazal tetején állt ugyanis a világ talán legnagyobb gólyája. A királylány felkuruttyolt, mire a gólya a boglya tetejéről éppen Réka lába elé röppent.

- Szép királylány, miért félsz? Nem bántalak téged – kelepelte félig-meddig emberi hangon, de ezt Réka már nem hallotta. Kosarát elhajítva ugrált ki a pajtából fel a palotába, egyenesen apja szobájába.

- Mi történt, lányom? - kérdezte apja mosolyogva, aki örült, hogy békaforma lányát végre szobáján kívül látja.

- Egy ocsmány gólya lakik a pajtában - nyögte a királylány - aki ráadásul beszélni is tud!

A király nem válaszolt, csak ingatta a fejét és közben hol szomorkásan, hol huncutul mosolygott a nagy szakálla alatt.

- Alighanem tudom, kiről beszélsz - mondta végül megfontolt lassúsággal.

- Annál jobb. Legalább tudod, kit kell kihajíttatnod még ma a palotából. Apám, ha nem vigyázunk, ez a gólya perceken belül az életemre tör és befal reggelire – magyarázta Réka.

- Sajnos nem tehetem - sóhajtott a király - a gólya, akiről beszélsz, ma reggel megkérte a kezed.

Réka először elsápadt, aztán elvörösödött, végül pedig királylányokhoz aligha méltó kuruttyolásban tört ki.

- Micsoda? Mit csinált? És te meghallgattad? És nem dobattad ki? - toporzékolt és tehetetlen dühében a trónterem egyik végéből a másikba plattyogott.

A bölcs király megvárta, míg elfárad, majd mikor Réka végre lerogyott, szépen sorjában elmagyarázott neki mindent.

- A gólyát Samunak hívják és pontosan három napja érkezett a palotába. Jött volna előbb is, csak ugyebár gólya lábakon sokkal tovább tart az út, mint lóháton.

Rékát a rosszullét környékezte, apja hagyná, hogy ez az undok dög vegye őt feleségül?

- Édes lányom - kezdte a király türelmesen – egy szóval sem mondtad, hogy állatok nem jelentkezhetnek kérőnek. Ha mondtad volna, most elkergetném. Így azonban semmit sem tehetünk.

A királylány nagy nehezen belátta, hogy apjának igaza van.

- Legyen - mondta - de csak egy feltétellel. A gólyának három próbát kell teljesítenie. Ha az ész, az ügyesség és a jóság próbáját egyaránt kiállja, üsse kavics, feleségül megyek hozzá - feltéve, hogy addig meg nem esz.

Hívták hát Samut a királyi pajtából.

- Kedves… Samu - kezdte Réka undorodva - elsőként az eszedet teszem próbára.

A gólya beleegyezése jeléül boldogan csattogott hosszú, piros csőrével.

- Ha kitalálod, mi a kedvenc foglalatosságom, a kedvenc színem és a kedvenc ételem, jöhet a második próba. Ha nem, akkor irány az udvari hóhér - tette hozzá Réka. 

A gólya végigmérte Rékát és azt mondta.

- A kedvenc foglalatosságod a kacsák etetése, a kedvenc színed régen a zöld volt, de amióta elvarázsoltak, a sárga, a kedvenc ételed pedig régen a rizspuding volt, most már viszont a hínár becsinált.

Az öreg király meglepetésében összecsapta kezét.

- Bámulatos, fiam! Minden pontosan úgy van, ahogy mondod.

- Annyi baj legyen - húzta fel a szemöldökét Réka - majd a másodikon elvérzel.

Samu azonban a második akadályt is könnyedén vette, sőt, a nyargaló vaddisznón, szárnyaló vadkacsán és ficánkoló halacskán túl még egy földalatti vakondot is leterített ugyanazzal az nyíllal. Réka kezdett aggódni, de amint felidézte magában Anti, az oroszlán tűhegyes fogait, menten megnyugodott.

- Antit rajtam kívül még sosem szelídítette meg senki. Ha vállalja is a harmadik próbát ez a buta, ronda dög, az oroszlán szemvillanás alatt felfalja, az egyszer biztos.

- Szolgák – fordult az ajtónállók felé – kérlek benneteket, hívjátok elő Antit, az oroszlánt.

Parancsa végén alig bírta elfojtani kacagását. Majd most megtanulja ez a beképzelt, felfuvalkodott gólya. Hogy is gondolhatta komolyan, hogy összeállok vele, a békák legfőbb ellenségével?

Kigyűlt hát a palota népe az udvarba, hogy megtekintsék Réka kisasszony egyetlen kérőjét. Samu nyugodtan várakozott és láthatóan akkor sem szállt inába a bátorsága, amikor Anti némi morgást és acsarkodást követően rávetette magát. Elegánsan félreállt, majd Anti második támadása előtt hosszan az oroszlán szeme közé nézett, mire Anti leheveredett és fejét Samu lába elé fektetve hangos dorombolásba kezdett. A közönség vad üdvrivalgásban tört ki, Réka pedig sírva fakadt.

- Apám, kérlek, tégy valamit. Inkább világgá megyek, de nem leszek a felesége.

A király együtt érzőn átölelte lánya vállát, aki vigasztalhatatlanul zokogott, Samu pedig feléjük indult, hiszen aráját szerette volna mielőbb magához ölelni és megcsókolni.

- Soha nem leszek a feleséged - kiabálta Réka, de a gólya belé fojtotta a szót.

- Márpedig az leszel, mert kiálltam az össze próbát, miközben te engem gyaláztál és pocskondiáztál. Undorítónak és méltatlannak neveztél, pedig az összes kérő közül én voltam az egyetlen, aki kockára tettem érted az életem.

A király bólintott. Samunak igaza volt. Lánya maga szabta a feltételeket. Most neki is ki kell állnia a negyedik és egyben legnehezebb próbát: a szeretet próbáját.

Réka is tudta, hogy nincs visszaút. Akármilyen is Samu, az összes kérőjét lepipálta. Nála jobbat sosem talál.

Apjára pillantott, majd vőlegényére és nyálkás, zöld lábát Samu fehér szárnyára tette.

Majd mikor látta, hogy a gólya csőre nyálkás szájához közelít, megborzongott, de végül megcsókolta.

És akkor, láss csodát! Ugyanabban a pillanatban Réka békából csodaszép királylánnyá, Samu pedig gólyából daliás királyfivá változott.
- Én a tiéd, te az enyém, édes mátkám! - kiáltotta Samu - Egyedül a te csókod oldozhatott fel a gonosz boszorka átka alól. Mondd csak édes Réka, hozzám jössz-e feleségül?

Réka azt sem tudta, hova legyen örömében. Vőlegénye nyakába ugrott, úgy mondta.
-  Egyedül hozzád, senki máshoz! Ásó, kapa, nagyharang válasszon el minket egymástól.

A bölcs király másnap hetedhét országra szóló lakodalmat rendezett. Talán még most is ropják a táncot… és élnek, ha meg nem haltak.