2012. augusztus 11.

A Sapkás 19.

Peti a fejével tudta, hogy a nagyi öreg, belül mégis azt érezte, hogy a nagyi sokkal fiatalabb, mint anya vagy apa vagy akár az osztályfőnök, pedig ő tényleg fiatal, mert még gyereke sincs és férje is alig pár hónapja.
Ahogy együtt ültek a konyhában és besütött a nap, lassan mindenkinek jobb kedve kerekedett. Egyedül anya nem volt a régi, de Peti képtelen volt eldönteni, mi baja, sőt azt sem tudta, baj-e egyáltalán, amije van. A nagymama viccein jókat nevetett, de a következő pillanatban majdnem elsírta magát, mert apu kávéjába cukor helyett sót tett.


- Mondd meg nekik… - súgta apu és szépen nézett anyura. Anyu leült és már se nem sírt, se nem nevetett, csak mintha valahova messzire, a falon túl nézett volna.
- Hát drágáim, úgy tűnik, Petinek kistestvére lesz.
Peti felkapta a fejét.
- A kórházban azt mondtad, hogy nincs rá pénz.
Anya zavartan felnevetett.
- Ilyet mondtam volna? Butaság volt. Egy kisbaba nem kerül sokba, azt a keveset meg előteremtjük. Örülsz a hírnek, kisfiam?
Peti anyuhoz bújt, mert persze, hogy örült, de közben kicsit el is szomorodott. Anya eddig csak az övé volt és ez meg fog változni. Sőt, már meg is változott. Peti nagymamára sandított. Ő persze tudta, mit kell ilyenkor csinálni. Megpuszilta anyut és azt mondta, hogy ez csodálatos hír.
- Mikor születik? - kérdezte Peti.
- Karácsony környékén.
- Akkor a nyári szünetet még hármasban töltjük?
- Ő is velünk lesz, itt a hasamban, de te semmit sem látsz vagy hallasz majd belőle.
- Honnan tudod, hogy tényleg ott van?
- Hamarosan elkezd rugdosni.
- Rugdosni? Téged?
- Igen, de az nem fáj, sőt nagyon jó érzés. Te is rugdostál, mikor a hasamban hordtalak.
Peti kétkedve forgatta a fejét. 
A nap hátralévő részét a közeli tó partján töltötték. Vittek egy jól megrakott piknik kosarat, néhány takarót, Peti rollerét és nagyi kötőtűit. Először csupa jó dologról beszélgettek, a babáról, nagyi kertjéről, apu fizetésemeléséről, aztán szóba jött az előző este és anyu javaslatára abban maradtak, hogy Peti vasárnapra elhívja a Sapkást és Balázst, hogy végre mindenki megismerjen mindenkit. Peti szerette volna Pista bácsit, Kajlát és Gácsér Józsit is vendégül látni, de aztán belátta, hogy annyi ember nem fér be a nappaliba, ráadásul a Galaxy-val sem tudnának játszani egyszerre. Megpuszilta anyut, aztán elment rollerezni, négyszer a büféig meg vissza, mindig egyre gyorsabban. Alig várta a másnapot.


Nincsenek megjegyzések: