Losz Álmosz 6.

Kázmér lánnyá változott

- Kislányom, ébresztő, ki az ágyból!

Kázmér álmosan dörzsölte szemeit kiságyában. Először a kezét pillantotta meg és ámulva forgatta maga előtt.

- Tegnap még nem ilyen volt…

Aztán eszébe jutott, hogy hol van és mi történt vele. Felpattant az ágyból és berontott egy ajtón, amiről azt hitte, a fürdőszobába visz. Ehelyett azonban újdonsült testvérei hálószobájában kötött ki.

- Mi van, hugi? Megijedtél? - kérdezték nevetve.

Kázmér bevágta az ajtót és egy másikkal próbálkozott - ezúttal sikerrel. A tükörhöz rohant és kezét arcához kapva felsikított.

- Úristen! Lányt csináltak belőlem!

Saját arca helyett egy hatéves forma, kékszemű, szőkehajú kislány nézett vele farkasszemet. Tapogatta orrát, húzogatta a fülét, pislogott nagyokat... Semmi kétség, mára ezt az arcot, ezt a testet és ezt az otthont kapta.

- Kislányom, siess! Kész a reggeli. Már csak te nem ettél - hallatszott lentről egy női hang. Kázmért rázta a hideg. Ki ez a nő és mit akar? Miért tesz úgy, mintha az anyja lenne? Most lemegy és megmondja neki a magáét! Sőt, azt is, hogy egy perccel sem marad tovább ebben a házban.

Rózsaszín, fodros hálóingjében becsörtetett a konyhába és elakadt a lélegzete. A finomságoktól roskadozó tölgyfa asztal mellett egy csodaszép hölgy állt, aki porcelán kannából mérte ki a csészékbe a teát.

- Mit kérsz? - kérdezte. Kázmérkát dühe egy pillanat alatt elpárolgott.

- Én… én….

- Készítettem forró csokoládét, mézes tejet, gyümölcsteát és persze falatozhatsz mindenből, ami az asztalon.

Kázmér pillantása az asztal végében illatozó péksüteményekre esett. Szájában összefutott a nyál.

- Miért ne reggelizhetnék egyet? Teli hassal könnyebben megtalálom Zacskót - döntötte el hirtelen és a székre huppant.

- Kakaót kérek - mondta és némi gondolkodás után hozzátette - a reggelit meg elviszem.

- Hova sietsz annyira? - fuvolázta a nő - Miért nem eszed meg itt, velem?

Olyan esendőn nézett Kázmérkára, hogy a kisfiú szíve olvadozni kezdett.

- Ez a nő egy angyal - futott át az agyán - És én miért is ne tölthetném egy angyallal a napom? Holnap egész biztosan megkeresem Zacskót.

Ebben a pillanatban egy kutya kezdett ugatni a kertben.

- Ó, ez a türelmetlen jószág - mosolyodott el a hölgy - Biztos ő is éhes, adok neki pár falat szalámit. Aztán el ne tűnj, mire visszaérek, mert rengeteg jópofa programot találtam ki mára.

Kázmér megbabonázva bólintott és tőle szokatlan türelemmel várta a nő visszatértét.

A kutya azonban nem hagyta abba az ugatást, ami egy idő után Kázmért kezdte idegesíteni.

- Mi baja lehet? - töprengett és a teraszra vezető ajtón át kikukucskált. A szépséges hölgy hasztalan etette és simogatta, az állat egyre hangosabban és fájdalmasabban ugatott. Amikor pedig megpillantotta a terasz ajtóban ácsorgó Kázmért, fültépő vonyításba kezdett.

- Jé, de furcsa, mintha a kutya nekem üzenne valamit… - mélázott Kázmér - De vajon mit?

Kilépett a kertbe, a kutya odaszaladt hozzá, megszaglászta, majd csalódottan ugatott tovább.

- A kutyák szokják meg legnehezebben ezt az örökös változást - magyarázta a hölgy - Van, hogy évekig sem tudnak szabadulni a valódi gazdijuk emlékétől. Az ember ennél jóval feledékenyebb.

- Szegény Zacskó - futott át Kázmér agyán - hogy szenvedhet most az én idióta kalandom miatt!

Kázmér bocsánatkérőn pillantott a nőre.

- Köszönöm a vendéglátást, de nem maradhatok tovább. Még ma meg kell találnom a kutyámat.

A hölgy szemei elkerekedtek.

- Hálóingben? Reggeli nélkül?

- Átöltözöm és viszek egy kiflit, köszönöm. Csókolom!

Kázmér kezében egy kiflivel szobájába szaladt.

- Se ing, se nadrág - sopánkodott a szekrényeket nyitogatva, majd fancsali arccal pólót és szoknyát húzott.

- Csókolom - kiabálta a bejárati ajtóból.

- Mégis merre akarsz indulni? - faggatta a hölgy. Válaszként azonban csak ajtócsapódást kapott.

Folyt. köv.