A Sapkás 2.

Legközelebb egy héttel később találkoztak, szerda hajnalban.

Peti időben kiért a megállóba. Izgult. Remélte, hogy a Sapkás fenn lesz a buszon és ő bocsánatot kérhet a tetvekért.

A busz befutott, ő felszállt, körülnézett, de a Sapkás mellett már ültek. Egy másik intézetis. Mögéjük telepedett, hogy hallja, mit beszélnek.

- Az LL Junior CD-ért cserébe odaadod a telefonod? - kérdezte a Sapkás.

- Hülye vagy? Minek az nekem? Akkor töltöm le, amikor akarom.

- És ha a CD mellé neked adom az új cipőmet?

- Akkor sem. Különben is, minek neked telefon? Úgy sincs senkid, akit felhívhatnál.

- Neked talán van?

Aztán csönd. Rosszabb, mint a múltkor, amikor a sofőr a sorompónál levette a gyújtást.

A Sapkás 1.

Peti aznap nulladik órával kezdett. Hét helyett hatkor kelt, hogy a fél nyolcas busz helyett a félhetessel menjen. Persze megint rohannia kellett, de most legalább elérte a buszt, ami sokkal jobb annál, mint amikor nem éri el, mert akkor a semmiért izzad és fújtat, mint egy gőzgép. Jókedve lett, olyan jó, hogy azt sem nézte, ki mellé ül le és mire rájött, már késő volt. Előtte, mögötte intézetisek és persze mellette is, egy srác, aki mindig sapkát hordott, mert a tetvek miatt kopaszra nyírták a fejét. Peti csak ennyit tudott róla és azt, hogy annyiszor bukott, hogy a saját húgával jár egy osztályba.

A Sapkás szerencsére nem szólt hozzá, csak bámult ki az ablakon, mint akinek fáradt a tekintete és épp most nyújtózik.

Mamaki hangja

Mamaki és Jónás papa reggel érkeztek Villámvárba. Villámvárban napközben süt a nap, éjjel azonban úgy dörög és villámlik, hogy még a kutya is sárral tapasztja be a fülét. Azért jöttek, hogy unokáikra vigyázzanak, amíg a szülők dolgoznak.

- Sziasztok drágáim - köszön Mamaki.

- Szervusztok, kérlek - köszön Jónás papa.

- Képzeljétek, mozog az egyik fogam, de még nem esett ki - mondja Levendulácska, a lány unoka.

- Képzeljétek, pisilni kell - jelenti ki Bercó, a fiú unoka.

- Én olyan, de olyan fáradt vagyok - sóhajtja Johanna, a lánya és egy karosszékbe roskad.

- Mutasd azt a fogat. Hozzam a bilit? Feküdj le, édesem! - válaszolja Mamaki és közben mosolyog, bólogat.

Losz Álmosz 12.

Végre otthon

Mielőtt nyugovóra tért a csapat, Maris szót kért.

- Kedves Frenszisz! Nagy örömet szereztél ma nekem. Ötven esztendeje várok arra, hogy valaki kiállja a bátorság, okosság és jóság próbáját. Jutalmad az, hogy megváltottad magad és a többieket is. Ma éjfélkor mindannyian visszaváltoztok azzá, akik valójában vagytok…

Maris sírva fakadt a meghatottságtól, megtörölte szemeit, beletrombitált zsebkendőjébe és így folytatta.

- Szintén kedves Lukrécia! Mivel semmire nem emlékszel abból, hogy ki vagy és honnan jöttél, mehetsz Kázmérral Szőlőlugasba vagy belekukkanthatunk a múltadba a varázsgömbömön keresztül. Melyiket akarod?

- Kukkantsunk - suttogta Lukrécia.

- Akkor kérlek, fáradj a kabinomba.

Losz Álmosz 11.

Maris külseje mindnyájukat lenyűgözte. Egyik copfja barna, a másik szőke, a harmadik fekete, a negyedik pedig vörös volt, amelyhez négy különböző színű szem társult: az egyik kék, a másik fekete, a harmadik barna, a negyedik pedig zöld. Csikóhal mintás, tengerkék pongyolája igen ritka víz szövetből készült és Maris minden lépésénél valódi hullámokat vert. Legkülönösebb mégis Maris arca volt, amelynek színe és kifejezése percenként változott, hol narancs vidámságot, hol lila mélabút, hol vörös izgalmat, hol kék unalmat sugározott.