Maris külseje mindnyájukat lenyűgözte. Egyik copfja barna, a másik szőke, a harmadik fekete, a negyedik pedig vörös volt, amelyhez négy különböző színű szem társult: az egyik kék, a másik fekete, a harmadik barna, a negyedik pedig zöld. Csikóhal mintás, tengerkék pongyolája igen ritka víz szövetből készült és Maris minden lépésénél valódi hullámokat vert. Legkülönösebb mégis Maris arca volt, amelynek színe és kifejezése percenként változott, hol narancs vidámságot, hol lila mélabút, hol vörös izgalmat, hol kék unalmat sugározott.
- Üdvözlégy vándorlegény, vándorleány, vándorapó és vándorpapagáj - köszöntötte őket kis meghajlással - Mágikus Maris vagyok, ők pedig a segítőim.
Megrázta haját, mire copfjai négy aranyszárnyú kismanóvá változtak és sapkaként a fejére telepedtek.
- Isten hozott Benneteket! Mi vagyunk az Aranyszárnyú Kismanók. Ti kik vagytok?
- Kázmér vagyok Szőlőlugasből, ő pedig a kutyám, Zacskó - mutatott Kázmér a papagájra.
- Én nem emlékszem a nevemre, sem arra, ahonnan jöttem, de nevezhetsz te is Lukréciának, ahogy a többiek - közölte a Hölgy.
- Engem Frenszisznek hívnak és én állom ki a próbát, mert nagyon szeretnék hazajutni… - mutatkozott be Frenszisz.
- Hova haza? - kíváncsiskodott Maris.
- Misszipisszi… vagyis nem, Pisszimisszi… Hisszipisszi! - nyögte ki végül.
- Hoppáré! - kurjantotta Maris boldogan - Hisszipissziben él a legjobb barátnőm, Fondorka! Ismered talán?
Frenszisz megrázta a fejét.
- No nem baj, majd megismered, ha hazajutsz. Feltéve persze, hogy kiállod az okosság és jóság próbáját. Lássunk hozzá!
Maris megdörzsölte tenyerét, majd széttárta karjait, mire aranyló csillámfelhő és levendula illat árasztotta el őket.
- Csivirem, csavarom, Sikicset akarom - szavalta, miközben varázspálcájával különös jeleket rajzolt a fedélzet padlózatára. Egy ideig nem történt semmi, aztán…
- Húúúúú - hangzott fel valami rémséges oroszlánbőgés a szomszéd kabin mélyéből.
- Brúúúú - üvöltötte a hang egyre rémisztőbben.
Egyszer csak kitárult a kabinajtó és az aranycsillám felhő közepéből előcuppogott egy hatalmas, nyálkás, háromfejű polip, három szájával huhogva és bruhogva felváltva.
Maris intett egyet a kezével, mire a polip csöndben maradt és engedelmesen a lábához kushadt.
- Bemutatom nektek Sikics kisasszonyt, a polipok királynőjét, aki a messzi Azori tengerből érkezett csak azért, hogy megküzdjön Frenszisszel.
Sikics kisasszony egyik karját kézcsókra emelte.
- Mindig azt mondom, adjunk az illemszabályokra - csicsogta némi nyálkát fröcsögve az előtte állókra.
- Örvendek a szerencsének - suttogta Frenszisz émelyegve és kézcsók helyett kezet rázott Sikiccsel.
Maris újra összecsapta a kezeit.
- Kedves Ellenfelek! Először fegyvert varázsolok nektek, mert fegyver nélkül nem küzdelem a küzdelem. Ezt a kérdést pedig a jó szerencsére bízzuk. Kedves Sikics, mivel te vagy a hölgy, válassz először: a bal vagy a jobb kezemet kéred?
- A balt - mondta izgatottan Sikics.
- Akkor Frenszisz, neked marad a jobb.
Frenszisz biccentett.
- Lássuk, melyik kezem mit varázsol - szólalt meg Maris, majd lehunyt szemmel varázspálcáját először a bal, majd a jobb kezében tartva mormogott valamit.
Sikicset és Frensziszt illatos füst borította be.
- Siiiiittty - zúgott balról.
- Súúúttty - zúgott jobbról, majd néma csend borult a hajóra.
- Sikics, a te fegyvered egy kard - lépett elő Maris a füstfelhőből.
Sikics kézbe vette az ezüst pengéjű kardot és kedvtelve nézegette.
- Frenszisz, a te fegyvered egy lúdtoll - szólt most Maris.
- Micsoda? - hőkölt vissza Frenszisz - Lúdtollal kard ellen? De hát ez nem igazságos!
- Többet ésszel, mint erővel - szólalt meg Maris szigorúan.
Frenszisz elborzadva bámulta kezében a lúdtollat. Mire megy ő ezzel egy százkarú tengeri undormány ellen?
- A harcosoknak jár még tíz percnyi felkészülési idő, ami alatt tilos egymással, vagy a többiekkel szót váltaniuk. Óceánész? Egy parti póker? - kacsintott Maris a vén matrózra és a fedélzet végébe vonultak kártyázni.
- Most mit csináljak? - nyögött fel Frenszisz kétségbeesetten - Egészen biztos, hogy a cápák zabálnak fel. Lúdtollal nem lehet legyőzni egy ekkora dögöt…
- Kmmmm - köhintett Sikics kisasszony - ne sértegessen, kedves Frenszisz, mert nagyon megbánhatja.
- Ne haragudj, Sikics, de ez kész röhej. Tudom, hogy nem te tehetsz róla, de ez így egyszerűen sportszerűtlen.
Sikics nem válaszolt, meglepő módon azonban nem tűnt túl magabiztosnak. Sőt, ahogy pillantása a lúdtollra tévedt, szemeiben Frenszisz rettegést vélt felfedezni.
- Lehetséges lenne? - morfondírozott - Létezik, hogy ez a hatalmas polip fél a lúdtolltól?
- Már csak öt perc - kiáltotta nekik Maris. Frenszisz rá sem hederített.
- Mi oka lenne rá? Mit is mondott Maris? Hogy ésszel éljek, ne erővel…Vajon mire gondolt? Ej, Maris, Maris, de kifogtál rajtam. Honnan tudhatnám én, hogy miért fél Sikics a lúdtolltól. Talán utál írni? Vagy csikis… Hehe, Sikics, a Csikis.
Frenszisz a fejére csapott.
- Megvan! - ordította - A neve!
- Szegény Frenszisz - pityeredett el Kázmér - megháborodott….
- Lejárt az idő! - kurjantotta Maris és pálcájával nagyobbacska kört rajzolt az ellenfelek köré. Frenszisz arcán üdvözült mosollyal vonult a ringbe. Megfejtette a lúdtoll titkát. Sikics visszafelé Csikis. A polip azért fél a tolltól, mert csikis és mert rengeteg hónalja van. Ha ügyesen kitér a kardcsapások elől, könnyedén halálra csikizheti.
- A körből kilépni nem lehet. Aki kilép, elveszíti az egészet - figyelmeztette őket Maris - Akkor vigyázz, kész, rajt, kezdhetitek!
Frenszisz most már pontosan tudta, mit tegyen. Kitért az első kardcsapás elől és a polip háta mögé kerülve birizgálni kezdte Sikics egyik hónalját a sok közül. Sikics megrázkódott és felnevetett.
- Megvagy! - ujjongott Frenszisz és egy újabb csel után újabb birizgálásba fogott.
Addig ment ez így, amíg Sikics röhögéstől rázkódva ki nem terült a fedélzeten és könyörögni nem kezdett Frenszisznek, hogy hagyja abba, mielőtt belehal a nevetésbe.
Frenszisz kérdőn nézett Marisra.
- Életben hagyhatom?
- Megteheted - mondta Maris - de az nem győzelem. Csak a halott ellenfél a legyőzött ellenfél.
Sikics szeméből patakzottak a könnyek.
- Kérlek, könyörülj rajtam. Ha meghalok, ki fogja felnevelni a kis polipkáimat?
Frenszisz tanácstalanul bámult Kázmérra és Lukréciára. Most mi a fenét csináljon? Ha győz, visszamehet Hisszipisszibe, de a lelkén szárad egy polip anya halála és sok kis árva polip szomorú sorsa. Sikics szemében olyan mély keserűség és könyörgés tükröződött, hogy Frenszisz önkéntelenül leeresztette a lúdtollat.
- Nem tudom megtenni - fordult Maris felé - nem érdekel, ha veszítek, nem tudom megölni.
- Ne! - jajdult fel Kázmér, mire Maris figyelmeztetően a vállára tette a kezét.
- Tehát te, Frenszisz úgy döntöttél, hogy életben hagyod Sikicset, még akkor is, ha ezzel elveszíted a harcot.
Frenszisz kábán bólintott.
Maris szája széles mosolyra húzódott, a szemeiből vidám, szivárványszín szikrák pattantak ki, amelyek a hajópadlóra esve nyomban virágokká változtak.
- Akkor hip-hip-hurrá, mert kiálltad a jóság próbáját is! - kacagta és Frenszisz nyakába ugrott - Ez pedig azt jelenti, hogy egytől-egyig mindnyájan hazatérhettek otthonotokba!
Frenszisz alig akart hinni a fülének. Ez lett volna a jóság próbája? És ő tényleg kiállta? Kétkedve nézett Óceánészre, aki bajsza alól cinkosan rámosolygott.
- Tehát igaz! - ordította Frenszisz boldogan - Mindnyájan hazamegyünk!
Örömében táncra perdült Marissal, aztán Lukréciával, sőt, még Sikiccsel is. Mire kiünnepelték magukat, beesteledett.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése