Három a magyar igazság

Utazni jó. Készülődni nem. Legalábbis szerintem.

- Hol a zoknim másik fele?

- Nem tudom, szerintem sosem volt meg. Hol a kék táska?

- Mi az, hogy sosem volt meg. Egy darab zoknit nem árulnak. A kék táskát levittem, mert azt mondtad, hogy vigyem le.

- De nem arra mondtam, hanem a mellette lévőre.

- Anya! Éhes vagyok!

- Én is! Én is!

Aztán valahogy minden elsimul, a zoknik megtalálják a párjukat, a táskák a csomagtartót, a gyerekek a kiflit, a szülők az autót.

- Úristen, Antal kinn maradt!

Antal a kutyánk, aki rövid nyaralások idején külön bejáratú kennelben hűsöl, egyébként pedig a kertben tanyázik. Padlófék, fordulás. Antal bűntudatos képpel ül a kert közepén. Tudta ő, hogy megfeledkeztünk róla, de nem szólt, nem akart zavarni. Meg őszintén szólva nincs is oda kennelért. Legszívesebben velünk jönne, de tudja, azt nem lehet. Férjem kiugrik a kocsiból.

- Antal gyere ide!

Nem jön.

- Antal, azt mondtam, gyere ide!

Nem jön. Ahogy ugrik a férj előre, úgy ugrik Antal hátra. Aztán már csak cikázó testeket látunk, amik a teleknek nevezett domboldalon hol itt, hol ott tűnnek föl. A gyerekek szendvicséből kikunyerálok egy szelet kolbászt, kiszállok és hússal a kezemben én is üldözőbe veszem a fekete veszedelmet. Negyven fok van, még a kolbász is izzad a kezemben. Végre sikerül! A gyerekek tapsolnak, mi beszállunk. A kocsiban penetráns szag fogad.

- Fruzsi bekakált - újságolja Benedek és látványosan befogja az orrát. Amíg én tisztába teszem a kicsit, a férjem kidobja a használt pelenkát. Végre elindulunk. Az utca végéig nem szólok, gondolom, biztos csak az én vadászkopó orrom érzi, amit érez, aztán nem bírom tovább.

- Még mindig bűz van.

Nekiállok szaglászni. Nem az egyik gyerek. Nem a másik gyerek. Nem az ülés. Nem én.

- Szagold meg a kezed! - nézek a férjemre gyanakvón.

- Úristen, kakás lett a kezem a pelenkától - jajdul fel a férjem.

- És most már az orrom is az! - teszi hozzá rekedten. Padlófék, fordulás, fel a házba, kézmosás, orrmosás, indulás.

Belenézek a visszapillantóba, ellenőrzöm a gyerekek állapotát, még bírják. Benedek angyali mosollyal a száján játszik valamivel. Kíváncsian a kezére pillantok.

- Úristen! Azonnal tedd le! - ordítom, amikor megpillantom a böglyöt a tenyerén.

- De én szeretem a bogarakat és nézd, ő is hogy szeret engem.

A férjem fékez és amíg engem a hideg ráz, elveszi Benedektől a böglyöt és szélnek ereszti.

- Ez csíp - közli a gyerekkel higgadtan.

- Dehe ő már a baharátom voholt - zokogja Beni.

- Ez a barátait is megcsípi - teszi hozzá a férjem. Beni hitetlenkedve bámulja. Van olyan élőlény, aki a barátait is megcsípi?

- Bizony - mondom én is - Könnyen megsértődik és akkor bárkit megcsíp.

Leellenőrzöm, hogy maradt-e még rovar az autóban, aztán végre elindulunk. Harmadszor.

Három a magyar igazság.