Cincér, a pincér

- Szörnyen unalmas egész nap virágport keresni! - dohogott a cincér és hátát egy korhadó fának támasztotta - Bár olyat csinálhatnék, ami egyszerre izgalmas, érdekes és megélek belőle.

Így álmodozott a cincér és ahogy álmodozott, rájött, hogy legszívesebben pincérnek állna. A gondolatot tett követte, a szarvasbogártól másnap kibérelte a nagy tölgyfa előtti pázsitot és megnyitotta Nektár nevű harmativóját. Melegebb napokon a tikkadt vendégek nem győzték nyakalni a friss szamóca, málna, áfonya és szeder ízű harmatot, a cincér pedig boldogan hordta asztalaikra virágkelyhekben az üdítőket. Végre azt csinálta, amit szeret és éheznie sem kellett, mert a bogarak bőségesen megjutalmazták virágporral és nektárral.

Látta ezt a hangyászsün és megirigyelte.

- Ha neki sikerült, nekem is fog - gondolta és a cincér harmativója mellett másnap megnyitotta saját üzletét.

 - Hangyász, a fodrász! Hangyász, a fodrász! - kiabálta.

Úgy tervezte, hogy a vendégek szőrét tüskéivel simára bontja, éles karmaival rövidre tépi, ha pedig arra van igény, hosszú nyelvével göndörre pödöríti. Tódultak is az állatok, az oroszlán frufrut, a mókus göndör lófarkat, a ló egyenes mókusfarkat akart. A hangyász meg sem állt, dolgozott serényen, fésült, nyírt, pödörített, bodorított, mégsem volt elégedett egyik sem.

- Túl rövid - bőgte az oroszlán.

- Túl göndör - sírt a mókus.

- Túl egyenes - nyerített a ló.

Szegény hangyásznak jártányi ereje nem maradt, mire mindent kijavított.

- Nem való nekem a fodrászkodás - panaszolta nap végén a cincérnek, aki elnevette magát.

- Ne búsulj, inkább gyere, ülj le és igyál egy pohár szamócaharmatot! - kínálta meg a hangyászt. A hangyász hálásan felhajtotta az italt és egyből jobban érezte magát.

- Mondd csak, kedves cincér - kezdte bátortalanul - dolgozhatnék esetleg nálad?

A cincér beleegyezett és attól a naptól kezdve együtt vitték a harmativót. Ha a hangyász dolgozott, a cincér pihent, ha a cincér dolgozott, a hangyász pihent. Az állatok szőre pedig olyan maradt, amilyen volt.