Bence, Bálint és a zöldségek

Egy szép nap Bence, Bálint és anyukájuk, Jucus vásárolni mentek. Először a pékségbe, utána a henteshez, végül a zöldségeshez.

- Vegyek brokkolit? Kértek répát? Ennétek paradicsomot? – kérdezte anyukájuk.

- Pfuj – jelentette ki Bence.

- Blee – közölte Bálint.

- Márpedig valamit ennünk kell – jegyezte meg Jucus és brokkolit, répát, paradicsomot, paprikát, hagymát és gombát tett a kosarába. Kezdte megszokni, hogy kisfiai nem rajonganak a zöldségekért, a kosárban heverő zöldségek azonban vérig sértődtek. Még hogy pfuj, még hogy blee, amikor ők apait-anyait beleadnak abba, hogy minél brokkolisabb brokkolik, répásabb répák, paradicsomosabb paradicsomok, paprikásabb paprikák, hagymásabb hagymák és gombásabb gombák legyenek. Legjobban a répa sértődött meg. Dühében narancssárgából vörösre változott, csodálkozott is Jucus, amikor hazaérve a többi zöldséggel együtt kipakolta és a kamrába tette. A fiúk közben a nagyszobában tévéztek.

- Fiúk, mi legyen az ebéd? – kérdezte Jucus az ajtóból.

- Miből lehet választani? – faggatta Bence.

- Répafőzelék, brokkoli krémleves, paradicsomos káposzta, lecsó vagy gombapaprikás.

- Pfúúj, bleee, pfújj, blee! – kiabálta felváltva Bálint és Bence. Szegény édesanyjuk egy székre roskadt és minden erejével igyekezett megőrizni türelmét, a spájzban üldögélő zöldségeknél azonban betelt a pohár.

- Majd én megmutatom nekik! Megtanítom őket kesztyűbe dudálni! – fortyant fel a répa.

- Hallottátok? Én még a menüben sem szerepeltem! – sírta el magát a cékla, aki a múlt heti bevásárlásból maradt a kamrában – Lassan penészfoltot növesztek, ide nézzetek!

A cékla gömbölyű fenekére mutatott, ahol valóban egy fehér folt nőtt-nődögélt.

- Nekem is elegem van abból, hogy megvesznek, de meg nem esznek! - mérgelődött a gomba – A répának igaza van, tanítsuk móresre őket! Keressük meg a két bitangot és ijesszünk rájuk!

A gomba leugrott a polcról.

- Várj egy percet! Először is mi az a bitang? Másodszor hogyan ijesszünk rájuk? – akadékoskodott a paradicsom, aki félelmében ugyanolyan tűzpirossá változott, mint a répa.

- Bízd csak rám – válaszolta a gomba meggyőzőn és intett a többi zöldségnek, hogy kövessék. Először a brokkoli ugrott le, aztán a répa, utána a paprika, végül a hagyma. Egyedül a paradicsom maradt a helyén.

- Ha én megyek, a mentők visznek el. Mi, paradicsomok köztudottan hajlamosak vagyunk a lottyadásra. Egy ugrás a mélybe és végem, szétplaccsanok…

- Akkor maradj itt őrszemnek! – felelte a gomba és kigurult a kamrából, nyomában a brokkolival, répával, paprikával és hagymával.

Bálint és Bence ijedten a kanapé mögé bújtak, mikor a zöldségek egymás hegyén-hátán betódultak a nappaliba.

- Ti meg mit kerestek itt? - kérdezte Jucus döbbenten.

- A két jómadarat, akik azt mondták ránk, hogy pfujj meg blee! Vagy többen vannak? Hárommal is elbírunk!

- Megmondom, hol vannak, ha megígéritek, hogy egy ujjal sem nyúltok hozzájuk – felelte Jucus határozottan.

- Nincs is ujjunk, de ha lenne, sem bántanánk őket. Mégis minek nézel te bennünket? – méltatlankodott a répa és kihúzta magát.

- Bálint, Bence, gyertek elő! – szólalt meg Jucus. A fiúk lassan kimerészkedtek a kanapé mögül, de továbbra is rémülten összekapaszkodtak. A zöldségek körülvették őket, jobbról a penészfoltos cékla, a répa és a gomba, balról a hagyma, a paprika és a brokkoli.

- Mi ez a csönd? Mi történik? Mondjatok már valamit, megesz a kíváncsiság – kiabálta a paradicsom a kamrából.

- Hallhattátok – fordult a gomba Bálint és Bence felé – Ezért jöttünk! A paradicsomot még a kíváncsiság is előbb eszi meg, mint ti.

- Engem meg a penész – tette hozzá a cékla és vádlón a fenekére mutatott. A gomba bólintott. A fiúk megszeppenve sandítottak anyjukra, de Jucus ezúttal nem sietett a segítségükre. Túl kíváncsi volt, mi sül ki a beszélgetésből.

- Mi bajotok velünk? Talán büdösek vagyunk? Azért nem szerettek minket? – faggatta őket a hagyma és elsírta magát, mikor eszébe jutott, hányan illették már őt ezzel a váddal. Bálint elővett egy gyűrött zsebkendőt és a hagymának adta.

- Nagyon kedves vagy, köszönöm – szipogta a hagyma – Vagyis dehogy vagy kedves és dehogy köszönöm! Hiszen éppen miattatok sírok.

- Sírunk – helyesbített a paprika – és rívunk naphosszat! Pedig ehetnétek belőlem lecsót!

- Belőlem meg gombapaprikást!

- Én isteni vagyok köretként!

- Én meg levesben!

- Engem fasírtba darálhatsz!

- Belőlem főzeléket készíthetsz!

A zöldségek egymás szavába vágva magyarázták, melyikük mire jó, a kisfiúk pedig egyre kíváncsibban figyelték őket.

- Nekem a csokitorta a kedvencem, azt melyikőtökből lehet csinálni? – kérdezte végül Bálint. A zöldségek meghökkenve néztek egymásra, egyedül a penészes cékla húzta ki magát.

- Jó helyen kopogtatsz, kis barátom – csapott a kisfiú hátára, vagyis csak csapott volna, ha a céklának lenne keze. Így csak hetykén mellégurult.

- Ez komoly? – kérdezte Jucus.

- A legkomolyabb - szögezte le a cékla – Már mondom is a receptet.

A kisfiúk lelkesen bólogattak, anyukájuk pedig papírt és tollat vett elő, hogy leírja a Céklás csokitorta receptjét.

- Anyu, segíthetünk? – kérdezték a fiúk. Jucus nem győzött csodálkozni.

- Mi az hogy! – vágta rá, nehogy Bálint és Bence meggondolják magukat.

A család egész délután sütött-főzött, este még apukájuk, Wesley is beszállt és ha hiszitek, ha nem, másnapra az összes zöldség elfogyott, megették őket mind egy szálig.

- Köszönjük! – kiáltották, mielőtt eltűntek a kisfiúk szájában.

- Mi is – válaszolták a gyerekek és attól a naptól fogva egy zöldségre sem mondták, hogy pfujj és blee.