Cset a fészen

- Hello! Vagy?

- Aham.

- Képzeld, önkéntes melózok.

- ?

- Gondoltam, segítek valakin.

- ?

- Igen. Éppen befejeztem a köröm lakkozást, amikor látok a fészen egy posztot. Az a harmadikos, hosszú hajú, szőke srác osztotta meg. Tudod, a Tomi.

- Persze, hogy tudom. Folyton róla beszélsz.

- Szóval ő. Cuki, nem? Ő is csinálja. Segít másokon. Ez cuki, nem? És az a legjobb, hogy tulajdonképpen semmit sem kellett csinálnom. Csak kattintottam párat, aláírtam valamit és kész. Most aztán látja, hogy én is benne vagyok ebben a segítő csapatban. Jó, mi?

- Aham. Anyám most húzta le a klotyót. Ezután szokott becsörtetni, hogy aludjak már. Mi a meló?

- Ööö, valakin segítünk. Gyerek asszem vagy egy delfin. A lényeg, hogy a Tomi is benne van. Érted? A Tomi!!! Ez majdnem olyan, mint egy randi. Sőt, több annál. Együtt dolgozunk. Itt vagy még?

- Nem, nincs itt. Az anyja vagyok. Este 11 van. Lili megy aludni. Szép álmokat!

Teca néni

Teca néni napok óta szobájában feküdt. Napfény csak a redőny résein át szűrődött be. Ő kérte, hogy így legyen. Gyerekkorára emlékeztette, amikor anyja vasárnaponként hagyta lustálkodni az ágyban, hogy nézhesse az ablak előtt táncoló porszemeket.

- Hamarosan visznek a temetőbe – gondolta és maga sem tudta, miért, elmosolyodott. Már nem félt a haláltól, inkább érdekelte és csodálkozott, hogy kíváncsiságával egyedül maradt.

A családtagok és a fizetett ápolónő időnként feltűntek a szobájában, lemosdatták, enni hoztak vagy inni, de egyikük sem maradt soká. A néni tudta, hogy mi zavarja őket. A szag. Ő már megszokta, de a többiek nem. Féltek a bűztől és féltek tőle is. Amikor azt hitték, alszik, kutatva keresték arcában az ismerős vonásokat, de csalódniuk kellett. Ez a Teca néni már nem az a Teca néni, aki kondérban főzte a csirkepaprikást, egyedül hordta be a tüzelőt és télen is papucsban szaladgált. A haldokló Teca nénit nem ismerték és nem is akarták megismerni. Sőt, haragudtak rá, hogy ellopta a régit, az erőset. Megkönnyebbülten húzták be maguk mögött az ajtót, nehogy véletlen az ő jelenlétükben haljon meg.

- Beszari banda – motyogta Teca néni, épp úgy, mint nyolcvan éve, a padlásablakban kucorogva. A testvéreivel bújócskázott, egyedül őt nem találták, nem hitték, hogy öt évesen képes egyedül felmászni.

- Bátorság  – suttogta végül és örökre elaludt.

Halpénz

Harcsa bácsi köztudottan szereti a pénzt. Van egy hatalmas kofferja, amit egy elsüllyedt hajóban talált, abba teszi minden összekuporgatott pénzét. Kérdezhetnétek, honnan van annyi pénze, hogy csak egy kofferban fér el? Harcsa bácsi lakáskiadással foglalkozik. Az elsüllyedt hajó egykori kabinjait adja ki jó pénzért családos és egyedülálló halaknak. Ha valaki nem tud fizetni, úgy kipenderíti, hogy az uszonya nem éri a földet. Most Pontyékon a sor. Ők Harcsa bácsi utolsó bérlői. Amikor beköltöztek, még csak ketten voltak: Ponty és Pontyné. Ahogy azonban születtek a pontyporontyok és emelkedett a lakbér, egyre nehezebben jöttek ki Ponty fizetéséből.

- Sajnálom, fel is út, le is út - közölte Harcsa bácsi a családdal, amely még aznap elköltöztek egy kisebb lakásba.

Hűderossz

Hűderossz

Volt egyszer egy egér, Hűderossznak hívták. Hogy miért kapta ezt a furcsa nevet? Megértitek, ha meghalljátok, mit is beszél éppen.

- Hú, de rossz idő van!

- Hű, de rossz ez a sajt!

- Hű, de rossz ez a forrásvíz!

Hűderossznak sosem tetszett semmi, mindennap talált valami panaszkodni valót.

Egy szép nyári nap az egér és barátja sétálni mentek. Hűderossz annyira belemerült a siránkozásba, hogy észre sem vette a fölöttük köröző egerészölyv árnyékát.

- Menekülj! - kiabálta barátja és az ég felé mutatott. Hűderossz szíve a torkában dobogott és barátja után vetette magát egy szabadon tátongó üregbe. Az egerészölyv csalódottan körözött fölöttük egy darabig, majd jobb zsákmány reményében odébbállt.

Hűderossz és barátja végre kimerészkedtek.

- Hű de jó, hogy ezt megúsztuk! - sóhajtotta Hűderossz és életében először mindennek tudott örülni. Ha hiszitek, ha nem, soha többé nem panaszkodott.

Közöny

A nő egy kövérre pumpált matracon feküdt a medence szélén. Nem is feküdt, inkább merengve lebegett, akár egy gazdátlan gumicsónak. Nem volt sem rosszkedvű, sem vidám.

A medence széléről egy négyéves kisfiú ugrált a vízbe karúszóval. Olyan hévvel vetette magát a hullámok közé, mint akiben fel sem merül, hogy a víz akár veszélyes is lehet. Aztán elment fagyizni az apjával és a karúszó a napozóágyon maradt. Mikor a fagyi elfogyott, a kisfiú ott folytatta, ahol abbahagyta: a zavartalanul szemlélődő asszony mellett beugrott a medencébe, ezúttal karúszó nélkül. A nő felvonta a szemöldökét, más nem árulta el, hogy fulladozó gyereket lát. Szerencsére az apa hamar észrevette, ugrott, mentett, magyarázott, megkönnyebbült.

- Pista, képzeld, az előbb a szemem láttára majdnem vízbe fulladt egy gyerek – újságolta a nő fakó hangon visszatérő párjának, aki válasz helyett felvonta a szemöldökét, majd jóízűt harapott a fokhagymás, sajtos lángosba.

A nő tudomásul vette és mélán lebegett tovább.