A Sapkás 13.

Késő délután elkéredzkedett biciklizni. A busz vonalán indult el ahhoz a megállóhoz, ahol a Sapkás reggelente felszállt. Esteledett, mire megtalálta az intézetet. Kis fáklyaszerű lámpákkal volt kivilágítva, parkjában tuják álltak katonás sorban, először azt hitte, egy kastély, de aztán észrevette a drótkerítés mellett összeverődő gyerekeket.

Egy pad mellé támasztotta biciklijét, onnan figyelte őket. Az egyik fiú valami tánclépést gyakorolt, a mellette álló lány meg hangosan nevetett és közben a haját rázta. Kicsit messzebb két fiú összeverekedett, páran körülállták őket, de senki sem avatkozott közbe. Egyikük sem tűnt szomorúnak, mégis valahogy máshogy viselkedtek, mint ő vagy az osztálytársai.

- Ők nem veszekednek, hanem verekednek. És nem mosolyognak, hanem röhögnek. Nálunk az osztályba csak a Palika beszél csúnyán, de ő bukott, ezért nem is igaz osztálytárs.

Az egyik kislány az udvar végében sírva fakadt, mert nem fért oda egy idősebb lány ölébe. Senkit sem zavart, a nagyok folytatták a beszélgetést és közben egy zenélő és világító valamit adtak kézről kézre, Peti messziről mobiltelefonnak nézte. A Sapkást azonban nem látta sehol.

- Nézd már, a kis bagós leskelődik! Mi van, kiraktak otthonról? Ide akarsz költözni?

Peti a sötétben nem vette észre, hogy a Sapkás és két barátja kiszöktek az intézet előtti térre cigizni. A csapat egyre közelebb jött, nem maradt ideje biciklire pattanni és elszelelni. De nem is akart, mert apa egyszer azt mondta, hogy elfutni csak a nyulak szoktak. A legrosszabb, ami történhet, hogy megvernek. Otthon majd azt mondom, elestem.

- Anyucit hol rejtegeted? A hátizsákodban? Nem fél, hogy ide jöttél?

Tehát a Sapkás elárulta őt. Egyikük, akinek sárga lófoga és borostája volt, felvett egy követ az út mellől, de a Sapkás megállította.

- Ne koszold össze vele a kezed, nem ér annyit.

Petinek ez jobban fájt, mintha megdobta volna. A lófogú eleresztette a követ és egy hegyeset köpött Peti felé. A kabátján találta el. A másik követte, ő a biciklijét célozta meg, a Sapkás meg a cipőjét.

- Vacsora! - kiáltotta el magát az egyik nevelő az intézet udvarán. A gyerekek mozgolódni kezdtek.

- Az a szerencséd, hogy éhesek vagyunk - morogta a lófogú és mindhárman elindultak az intézet felé.

Peti hányingert érzett. Zsebkendőt vett elő, óvatosan letörölte a köpést először a kabátjáról, aztán a biciklijéről, a cipőjét pedig beledörgölte a fűbe.

A Sapkás elárulta őt, ahogy ő is elárulta a Sapkást. Haragszik a Sapkásra és a Sapkás is haragszik rá. Egy- egy. Jó lenne itt abbahagyni.