Losz Álmosz 7.

Losz Álmosz Vándor Cirkusza

- Irány az Illanó Barátok Tere! Zacskó talán már vár engem.

Kázmér lendülete azonban gyorsan lelohadt. Hogyan találja meg az Illanó Barátok Terét, hogyha ma máshol van, mint ahol tegnap volt?

- Majd kérdezősködöm - határozott gyorsan. Először egy gyümölcsárus nénit, aztán egy újságárus férfit, végül pedig egy tízév körüli kislányt kérdezett meg, de sajnos egyikük sem tudott segíteni. Utoljára egy lassan csoszogó, hajlott hátú, fehérhajú öregapóhoz ment oda.

- Tessék mondani, tetszik tudni, hogy merre van az Illanó Barátok Tere? - kérdezte.

A bácsi felpislogott és fájdalmas hangon elismételte.

- Az Illanó Barátok Tere? Azt sajnos nem tudom, pedig jómagam is azt keresem…

Kázmér nagyon megörült a hírnek. Végre nincs egyedül.

- Keressük együtt, persze, csak ha nem tetszik bánni - tette hozzá.

- Nem tetszem bánni… - gúnyolódott a bácsi.

- Nem így kell mondani? - hökkent meg Kázmér.

- Ne haragudj. Tudod, mikor tizennégy éves koromban megérkeztem ide, még az voltam, aki. Most meg nézd, megkaptam mára ezt az öregapó gúnyát. Egyáltalán nem örülök neki... Sőt, mi több, szívből utálom! Fáj a hátam, húzom a lábam és te is úgy beszélsz velem, mintha egy vénségesen vén lennék.

Kázmér nem tudta, mit feleljen.

- Nem a te hibád, ne haragudj - enyhült meg a bácsi - Gyere, hagy mutatkozzam be. Frenszisz a nevem és a legjobb barátomat, Tomaszt keresem.

- Úristen! Tényleg te vagy az?

Az apó értetlenül bámult a kislányra.

- Nem ismersz meg? - ujjongott Kázmér - Én vagyok az, Kázmér! Tegnap találkoztunk az Illanó Barátok Terén és a kutyámmal, Zacskóval segítettünk neked Tomaszt keresni. Végül az óceánparton kötöttünk ki, emlékszel?

A bácsi hosszasan méricskélte a szoknyás, copfos gyereket.

- Hát te is sokat változtál egy nap alatt - mosolyodott el a bajsza alatt. - De emlékszem rád, persze.

- Ide figyelj. Ma megtaláljuk mindkettőt. Ha törik, ha szakad - Kázmér a kezét nyújtotta, hogy az apó belecsapjon, de Frenszisz keze a zsebébe süllyesztve maradt és szomorún bámult az óceán felé.

- Én már nem hiszem, hogy sikerülni fog.

- Már miért ne sikerülne?

Frenszisz ingerülten dobbantott.

- Hogy miért? Te csak tegnap érkeztél, de én három éve itt rostokolok. Losz Álmosz elátkozott hely. Nem a kaland, hanem a kín szigete. Van neked egyáltalán fogalmad arról, hogy hány ember ragadt itt reményt vesztve, egyedül, nap-nap után más bőrben, más családdal, más otthonnal? Érted te egyáltalán, hova keveredtél?

Kázmér lába megroggyant a félelemtől.

Frenszisznek igaza van. Azt hitte, ura az eseményeknek, ehelyett azok uralkodtak el felette. Lehet, hogy a vesztébe rohan és menekülni kellene, de Zacskó nélkül nem tesz egy tapodtat sem. Mély levegőt vett és az égre nézett.

- Istenem, segíts nekem megtalálni Zacskót és Tomaszt, hogy haza mehessünk végre.

Frenszisz közben idegesen bámulta a mellette döcögő, színes rongyokkal díszített szekeret, ami az előttük fekvő téren állt meg. A bakról leugrott egy sarkantyús csizmát és vörös inget viselő legény, pödört egyet bajuszán és elkurjantotta magát.

- Közhírré tétetik, hogy Losz Álmosz vándor cirkusza ma este nyolc órától fellép itt, az Illanó Barátok Terén. Ingyenes belépés, garantált szórakozás.

- Megvan a tér - derült fel Kázmér arca, és úgy tűnt, a jó hír hallatán Frensziszbe is visszatér az élet.

- Álljunk neki - adta meg magát és most már két nevet kiabáltak felváltva.

- Zacskó - cincogta Kázmér vékony kislány hangon.

- Tomasz - dörmögte Frenszisz.

Hosszú ideig sehol semmi…aztán egyszer csak a cirkuszi kocsiból kiröpült egy szép, színes papagáj és Kázmér vállára csüccsent.

- De szép madár! Hogy kerültél ide? - simogatta kedvesen a madárka begyét.

- Kázmérrrrr - csörrentette a papagáj - Kázmérrr!

Kázmérka arcából kifutott a vér. Igaz lehet? Zacskó mára papagájjá változott?

- Kis kutyám, te vagy az? - kérdezte, mire a papagáj csőrét finoman gazdája arcához dörzsölte.

- Frenszisz! Megvan Zacskó!

Néhányan irigy pillantásokat vetettek a kislányra és papagájára, miközben Frenszisz lihegve, zihálva igyekezett feléjük.

- El kell indulnotok, most azonnal. Délután megy egy hajó, azzal elmehettek.

- Nem hagylak itt - közölte Kázmér - A te barátod még nincsen meg.

- Nekem már mindegy. Túl régóta vagyok itt, ideje beletörődnöm a sorsomba.

- Csak nem azt mondod, hogy itt akarsz maradni?

- Nem emlékszem a falum nevére, így nem tudok hazamenni.

- Gyere hozzánk, Szőlőlugasba - könyörgött Kázmérka.

- Nem mehetek, az nem az én otthonom. És különben is, Tomasz nélkül egy tapodtat sem teszek.

Zacskó, a papagáj nyugtalanul röpködni kezdett. Előreszállt, aztán vissza, rikácsolt, újra előre, megint vissza.

- Valamit mondani akar - gondolkodott Kázmér - Nem értem…

- Szerintem azt szeretné, ha valahova elkísérnéd - találgatott Frenszisz.

A papagáj erre Frenszisz vállára röppent.

- Nem - helyesbített Kázmér - azt szeretné, hogy mindketten vele menjünk.

A papagáj boldogan trillázott és szállt előttük ágról-ágra, hogy mutassa az utat.

Folyt. köv.