2022. június 6.

Kegyelem

 

János az ágyon ült és érezte, hogy baj van. Apja a szomszédos ágyon horkolt, cipőstül vetette el magát, mikor hajnalban részegen hazaért. Mindjárt fél nyolc, rohannia kell a suliba. Ha még egy igazolatlan napot szerez, kirúgják és anya megöli. Ez biztos.

- Bassza meg – szakadt ki belőle. A ruhásszekrény zárva. Biztos apa zárta be éjjel, összekeverte a bejárati ajtóval.

- Kelj fel! Hol a kulcs? – rázta meg az apját, aki tehetetlenül átfordult a másik oldalára és aludt tovább.


János elkezdett kutakodni a zsebeiben, benézett az ágy alá, felrántotta a takarót, de a kulcsot nem találta. Az óra a falon ketyegett. János a székhez rohant, de azon csak apja ócska, lyukas kabátja lógott, alatta egy kék, kantáros munkásnadrág, szakadt térdekkel. Kihúzta anyja fiókjait, sálak, sapkák, zsebkendők hullottak a földre. Semmi, semmi, semmi.

Jánost a rosszullét kerülgette, a hányinger és a gyengeség úgy lepték meg, mint egy-egy hívatlan vendég. Az órára nézett, aztán a munkásnadrágra, a szakadt felöltőre és döntött. Mindent magára rántott, a hosszú gatyaszárban elvágódott, sajgott a térde, káromkodott veszettül, de legalább a hányinger elmúlt, helyére düh, fájdalom és kétségbeesés költözött. Tudta, hogy mindenki rajta fog röhögni. Nem először, nem utoljára. Megszokhatta volna már.

Ruhái fölé felkapta kabátját, így a suliig, gondolta, csak a harangozó gatyaszár látszik majd. A sapkát mélyen a szemébe húzta, mintha azzal eltakarhatná egész testét, szégyenét, életét.

Ahogy a villamosra felkapaszkodott, az utasok közt megpillantotta egyik osztálytársát. Gyorsan elfordult és szemét az ablakra szegezte. Az osztálytársa, ez a kesehajú, szeplős, vézna gyerek, akit sose szeretett, észrevette őt és integetni kezdett. Aztán átnyomult a tömegen, megállt János mellett és dumálni kezdett. Folyton dumált, János ezért sem szerette. János oda sem figyelt, egészen addig, míg a srác meg nem rángatta rajta a nadrágot.

- Nagyon király! Csavargónak öltöztél? Kár, hogy nekem ez nem jutott eszembe.

János keze ökölbe szorult. Ez a kis semmi gúnyolódik vele?

- Megütöm – sziszegte magában.

- Én szakácsnak öltöztem, tudod, apám a Gundelban séf. A Levente meg azt hiszem, kéményseprő lesz. De a csavargó ruha nagyon eredeti, hogy jutott eszedbe?

Mit beszél ez? Szakács, kéményseprő?

- A béseknél a Klári néni nem engedte meg, hogy már reggel beöltözzenek. Azt mondta, mindenki vigye be a jelmezét és majd délután, a farsangi buli előtt a klotyón felveszi. 

- Tök hülye - mondta és oldalról Jánosra sandított, hogy egyetért-e.

- Tök hülye... - ismételte János és valahonnan, nagyon-nagyon mélyről kiszakadt belőle a nevetés, elindult, áradt, hömpölygött, vitte magával részeg apját, a kiborított fiókokat, a ketyegő órát a falon, még a buszt és a kesehajút és magát Jánost is...

- Oltári, baromi, iszonyú hülye – suttogta a szemét törölgetve, és fogalma sem volt, mitől eredtek el a könnyei.


2017. november 1.

Cset a fészen


- Hello! Vagy?
- Aham.
- Képzeld, önkéntes melózok.
- ?
- Gondoltam, segítek valakin.
- ?
- Igen. Éppen befejeztem a köröm lakkozást, amikor látok a fészen egy posztot. Az a harmadikos, hosszú hajú, szőke srác osztotta meg. Tudod, a Tomi.
- Persze, hogy tudom. Folyton róla beszélsz.
- Szóval ő. Cuki, nem? Ő is csinálja. Segít másokon. Ez cuki, nem? És az a legjobb, hogy tulajdonképpen semmit sem kellett csinálnom. Csak kattintottam párat, aláírtam valamit és kész. Most aztán látja, hogy én is benne vagyok ebben a segítő csapatban. Jó, mi?
- Aham. Anyám most húzta le a klotyót. Ezután szokott becsörtetni, hogy aludjak már. Mi a meló?
- Ööö, valakin segítünk. Gyerek asszem vagy egy delfin. A lényeg, hogy a Tomi is benne van. Érted? A Tomi!!! Ez majdnem olyan, mint egy randi. Sőt, több annál. Együtt dolgozunk. Itt vagy még?
- Nem, nincs itt. Az anyja vagyok. Este 11 van. Lili megy aludni. Szép álmokat!
2017. október 17.

Teca néni


Teca néni napok óta szobájában feküdt. Napfény csak a redőny résein át szűrődött be. Ő kérte, hogy így legyen. Gyerekkorára emlékeztette, amikor anyja vasárnaponként hagyta lustálkodni az ágyban, hogy nézhesse az ablak előtt táncoló porszemeket.
- Hamarosan visznek a temetőbe – gondolta és maga sem tudta, miért, elmosolyodott. Már nem félt a haláltól, inkább érdekelte és csodálkozott, hogy kíváncsiságával egyedül maradt.
A családtagok és a fizetett ápolónő időnként feltűntek a szobájában, lemosdatták, enni hoztak vagy inni, de egyikük sem maradt soká. A néni tudta, hogy mi zavarja őket. A szag. Ő már megszokta, de a többiek nem. Féltek a bűztől és féltek tőle is. Amikor azt hitték, alszik, kutatva keresték arcában az ismerős vonásokat, de csalódniuk kellett. Ez a Teca néni már nem az a Teca néni, aki kondérban főzte a csirkepaprikást, egyedül hordta be a tüzelőt és télen is papucsban szaladgált. A haldokló Teca nénit nem ismerték és nem is akarták megismerni. Sőt, haragudtak rá, hogy ellopta a régit, az erőset. Megkönnyebbülten húzták be maguk mögött az ajtót, nehogy véletlen az ő jelenlétükben haljon meg.
- Beszari banda – motyogta Teca néni, épp úgy, mint nyolcvan éve, a padlásablakban kucorogva. A testvéreivel bújócskázott, egyedül őt nem találták, nem hitték, hogy öt évesen képes egyedül felmászni.
- Bátorság  – suttogta végül és örökre elaludt.
2017. szeptember 19.

Halpénz


Harcsa bácsi köztudottan szereti a pénzt. Van egy hatalmas kofferja, amit egy elsüllyedt hajóban talált, abba teszi minden összekuporgatott pénzét. Kérdezhetnétek, honnan van annyi pénze, hogy csak egy kofferban fér el? Harcsa bácsi lakáskiadással foglalkozik. Az elsüllyedt hajó egykori kabinjait adja ki jó pénzért családos és egyedülálló halaknak. Ha valaki nem tud fizetni, úgy kipenderíti, hogy az uszonya nem éri a földet. Most Pontyékon a sor. Ők Harcsa bácsi utolsó bérlői. Amikor beköltöztek, még csak ketten voltak: Ponty és Pontyné. Ahogy azonban születtek a pontyporontyok és emelkedett a lakbér, egyre nehezebben jöttek ki Ponty fizetéséből.
- Sajnálom, fel is út, le is út - közölte Harcsa bácsi a családdal, amely még aznap elköltöztek egy kisebb lakásba.

2017. szeptember 9.

Hűderossz


Hűderossz
Volt egyszer egy egér, Hűderossznak hívták. Hogy miért kapta ezt a furcsa nevet? Megértitek, ha meghalljátok, mit is beszél éppen.
- Hú, de rossz idő van!
- Hű, de rossz ez a sajt!
- Hű, de rossz ez a forrásvíz!
Hűderossznak sosem tetszett semmi, mindennap talált valami panaszkodni valót.
Egy szép nyári nap az egér és barátja sétálni mentek. Hűderossz annyira belemerült a siránkozásba, hogy észre sem vette a fölöttük köröző egerészölyv árnyékát.
- Menekülj! - kiabálta barátja és az ég felé mutatott. Hűderossz szíve a torkában dobogott és barátja után vetette magát egy szabadon tátongó üregbe. Az egerészölyv csalódottan körözött fölöttük egy darabig, majd jobb zsákmány reményében odébbállt.
Hűderossz és barátja végre kimerészkedtek.
- Hű de jó, hogy ezt megúsztuk! - sóhajtotta Hűderossz és életében először mindennek tudott örülni. Ha hiszitek, ha nem, soha többé nem panaszkodott.