A Sapkás 18.

Nagyi megérkezik

Másnap sokáig aludt és amikor felébredt, hirtelen azt sem tudta, hol van. Aztán eszébe jutott a csont, a palacsinta, anyu és a pofon. Egy ideig nézte, ahogy a narancssárga függönyön át besüt a nap és megvilágítja paplanján Vukot, a kis rókát, akinek bezzeg nem kell időre hazaérnie, aztán nagy nehezen kimászott az ágyból és indult fogat mosni.

- Tegnap rossz voltam és szégyellnem kéne magam, mégse sikerül. A Sapkás újra a barátom. Ez jó. A Kajlának újra van gazdája. Ez is jó. Gácsér Józsi pedig megígérte, hogy nem iszik, ez a legjobb. Mi ez ahhoz képest, hogy elkéstem? Aput mégis csak az érdekli, anyu meg mostanában vagy kiabál vagy sír vagy órákon át hallgat.

Peti a helyére tette a vízilovas fogkefét, amit a nagyitól kapott és mivel nem kellett iskolába mennie, úgy döntött, visszafekszik az ágyába és Mauglit olvas. Egy biztos, anyuékkal ma nem fog beszélgetni. 

Ebben a pillanatban csöngettek.

- Mi van fiam, meg sem ismersz? Új a sapkám meg a szvetterem, de ami benne van, az a régi.

- Nagymama! - Peti kirontott a fürdőszobából és ahogy volt, fogkrémesen, borzasan nagyanyjához rohant, átölelte és ki tudja, miért, sírva fakadt.

- Minden rendben ezzel a gyerekkel? Nincs láza?

- Nincs, hacsak nem attól viselkedik olyan furán mostanában... - morogta apu - Menjünk a konyhába, épp most főtt le a kávé.

Anyu kis csészékbe kávét töltött, nagyinak mézzel, tejszínnel, ahogy szereti.

- Holnapra vártunk, persze örülünk, hogy itt vagy. Történt valami, hogy előbb jöttél? - kérdezte apu. Nagyi belekortyolt a kávéba, megdicsérte anyu csészéjét, megsimogatta Peti fejét és csak azután válaszolt.

- Úgy éreztem, jönnöm kell, hát jöttem. Velem semmi sem történt, veletek viszont annál inkább. Látom, tegnap még egy pofon is elcsattant.

Nagyi Petire nézett, Peti anyura, anyu apura, apu meg kibámult az ablakon.

- Az unokád volt szíves este nyolcra hazaérni az iskolából.

- Fel sem hívtad a szüleidet?

Peti lehajtotta a fejét.

- Ronda dolog! - korholta nagyi Petit, aki most valóban elszégyellte magát.

- Tudom, de ha egyszer annyi minden történt. A Kajla napok óta nem evett, mert a Gácsér Józsi... Mindegy. Meg kellett etetnünk és nem voltam sem egyedül, sem veszélyben. Balázs és a Sapkás, akit amúgy Petinek hívnak, mint engem, velem jöttek. Persze akkor még nem tudtuk, hogy a Pista bácsit kiengedik a kórházból.

- Állj! - Nagyi felemelte a kezét - Ki az a Kajla?

- Egy kutya a Málnás utcából.

- Szóval megetettetek egy kutyát a barátaiddal. És ki az a Sálas?

- Nem Sálas, Sapkás. Amúgy Takács Péternek hívják. Egy fiú az intézetből, a buszon ismerkedtünk össze, nagyon rendes, képzeld, az összes zsebpénzét az anyukájának adta, pedig az anyukája fütyül rá. És ő is szereti a Galaxy-t.

- Ki az a Galaxy?

- Egy videojáték.

- Ahhoz nem értek. Szóval kibékültetek a Sapkással. De min vesztetek össze?

- Azon, hogy intézetis és rájött, hogy emiatt nem merem felhozni hozzánk.

Nagyi apura nézett.

- Emlékszel, fiam, neked is volt egy árva barátod, az Orsós Sanyi. Pár évig nevelőszülőknél lakott, aztán egy nap eltűnt, nem láttuk többet. Nagy, erős gyerek volt, gondolom, inasnak állt valahol. Szerettem, mikor nálunk evett, mosogatni sem kellett utána, úgy eltüntetett mindent a tányérjáról.

Peti kihúzta magát.

- Ne védd! - szólt közbe apu.

- Dehogy védem! A szülők szívét fájdítani rettenetes dolog! Megérdemelted azt a pofont, Petikém, talán kettőt is megérdemeltél volna. De annak mégis örülök, hogy vannak barátaid és szereted az állatokat. Látszik, hogy jóra neveltek.

És akkor már nemcsak Peti, de anyu és apu is kihúzta magát és mosolygott, mert a nagyitól előbb-utóbb mindenkinek mosolyognia kell.