 |
| Edömér, a gyémánthal |
Edömér, a gyémánthal messziről épp úgy néz ki, mint bármelyik másik hal. Akkora, mint a kezed kinyújtva és úgy csillog, mint egy vizes kavics, de ragyogásából akkor sem veszít, ha megszárad, mert a testét pikkelyek helyett valódi gyémántok borítják.
A gyémánthal mindig is érezte, hogy más, mint társai. Míg azok algára vadásztak és versenyt úsztak, ő a partot bámulta és azon gondolkodott, vajon milyen lények élnek a víz fölött. Családjából egyedül apja, a híres orosz aranyhal találkozott, ahogy ő nevezte, szárazlénnyel. Azt mesélte, hogy a szárazlények mind veszedelmesek, mert feneketlen hálót tartanak a kezükben, azzal fogják ki és tüntetik el a halakat. Edömér anyja, a szépséges vörös guppi állította, hogy férje hazudik és a víz fölött nincs is élet, de Edömér nem hitt neki. Csak arra várt, hogy betöltse tizennyolcadik napját és végre elindulhasson világot látni. Utolsó otthon töltött délutánján anyja szedett neki egy kosár moszatot, apja pedig azt mondta:
