Csáky bácsi

Csáky bácsi az egyetlen a bérházban, aki teljesen egyedül lakik, és még egy macskája sincs, mint Fruzsina néninek, akinek valaha még férje is volt. Csáky bácsit senki sem szereti a házban, mert ő sem szeret senkit, és a lakók mindig dúlnak-fúlnak a lakógyűlés után, hogy a "Csáky bácsi megint be akar perelni valakit", vagy a "Gyerekekből van elege", mert állandóan az eresze alól leskelődnek a lakásába. Csáky bácsi még söprögetni is csak ijesztően tud. Őszes, kevéske haját villaalakúra borzolja a szél és kabátja már messziről doh szagot áraszt.

Csáky bácsitól az összes gyerek fél a házban. Ha épp bent üldögél a lakásában, a nagyok a kicsiket az eresz alá küldik, hogy onnan leskelődjenek, mit csinál az öreg. Peti, a legidősebb fiú közülük, egyszer még egy almát is el mert lopni az ajtaja előtt. Az almát lent, a fészerbe nézték meg nagyítóval, de nem találtak rajta semmi különöset. Azért megőrizték, mert igazán nagy kincs, bár a rothadástól kétségtelenül kezdett egyre büdösebb lenni. De kidobni még senki sem merte, mert az Petinek igazán fájt volna.

A fészer a másik nagy kincs. Igaz, hogy a vandálok éjszakánként feltörik, és a zárat Peti apukája sem tudja megpreparálni, sőt igaz az is, hogy a deszka ajtaja ki is dől, meg be is dől, és még fényes nappal is homályos és nyirkos, mégis irigyli tőlük az egész utca.

A fészer csak a gyerekeké, és a gyerekek is a fészeré, mert tűzön-vízen át ragaszkodnak hozzá. Pedig Csáky bácsi már azt is el akarta kobozni tőlük, mert azt mondta, hogy "az a bűn forrása", és hogy nem érti "mit csinálhatnak ott minden este"... meg persze akarja valahol tárolni az almáit.

Ma is Peti az első, aki lemegy a fészerbe. Megkeresi a párnáját, amit az anyukája varrt neki, hogy meg ne fázzon, kinyújtja hosszú, vékony lábait, és komoly képpel olvasni kezd. Mindig ugyanazt, az ősemberes búvár zsebkönyvet, aminek olyan jól lehet zörgetni a lapjait.

Zsuzsi már így talál rá. Rendszerint előbb érkezik, mint a húga, Eszti. Peti már a fészerből hallja, ahogy sebesen trappol lefele a lépcsőn, és egyfolytában kiabál az anyukájának. Peti a múltkor megkérdezte tőle, hogy miért. Zsuzsi megrántotta a vállát, úgy, ahogy csak ő tudja, és azt válaszolta, hogy azért, mert amíg ő beszél, addig az anyja legalább nem jut szóhoz, és nem dirigálhat neki semmit. Peti ilyenkor mindig kicsit zavarba jön Zsuzsival kapcsolatban, mert azt tudja, hogy okos lány, meg szótlan is, ami a lányoknál szinte ugyanaz, de hogy tud színészkedni is, azt nem.

Zsuzsi a fészerbe lépve sosem köszön, inkább dörmög valami érthetetlent az orra alatt és leveszi a pulóvert, amit az anyja adott rá. Peti ilyenkor is egy kicsit zavarba jön, de azt már nem tudja megmagyarázni, hogy miért.

Laci azért csak harmadiknak érkezik, mert minden délután úszás edzése van, és még a nagymamájához is fel szokott menni másodikat ebédelni. Őt is hallani, mikor jön, mert az apukája hozza kocsival. Igazából nem is ő a hangos, hanem az apukája. Laci apukája ugyanis karmester és már a garázsból hallani, ahogy szenvedélyesen énekel, és közben olyan széles köröket ír le a kezével, hogy még a vakolatot is leveri a falról. Laci nem szereti, ha az apukájáról kérdezik, az anyukájáról meg nem tud mesélni, mert már négy éve, hogy meghalt. A bátyjáról viszont annál több érdekes történetet tud.

A kis Eszti az utolsó. És a legkisebb is, még csak hat éves. Szeret kotnyeleskedni, és okoskodni, de sajnos vagy nem sajnos, sose tud olyan okosakat mondani. Az elkent könnyek nyomai szinte mindig látszanak az arcán, mikor belép, mert az anyukájuk nagyon szigorú és tanárnéni, és Eszti csak heves sírással tudja meggyőzni, hogy neki minden délután a fészerben a helye. És Eszti, mióta rájött erre, egyfolytában sír, csak akkor nem, ha a többiek ráordítanak, hogy most már hagyd abba. Akkor is csak azért hagyja abba, mert annyira megsértődik, hogy azt már könnyekkel nem is tudja kifejezni, ezért inkább beharapja a száját, és öt percre leül a sarokba duzzogni.

Peti, Zsuzsi, Laci és a kis Eszti most is ott ül a fészerbe, és Csáky bácsiról beszélgetnek. Illetve csak Peti, Laci és Zsuzsi, mert Eszti még a sarokban duzzog, és bár már nem sír, de még jó néhány percig nem tudja eldönteni, megérdemlik-e már a többiek a társaságát.

- Szerintem azért él egyedül, mert megölte a feleségét - dörmögi Laci, aki a bátyjával minden hétvégén megnéz egy horror filmet. A kis Eszti felsikít a sarokban, és reszketni kezd, mint a nyárfalevél, de nem figyelnek rá. Ezt már mindenki megszokta.

- Honnan tudod, hogy volt-e egyáltalán felesége? - kérdi Zsuzsi szemráncolva. Ezen egy hosszú pillanatig mindnyájan elgondolkoznak, még a kis Eszti is abbahagyja a remegést.

- Figyeljetek, most komolyan - kezdi Peti, aki egyébként is mindig mindent komolyan mond, és fiú létére osztályelső - Arra gondoltam, mi lenne, ha kiderítenénk. Mert lehet, hogy nem is él egyedül, hanem rejteget valamit a lakásában... illagálisan..... értitek? - kérdi végül elbizonytalanodva. A körmét kezdi piszkálgatni, alán megint kicsit túl messzire szaladtak a gondolatai, és nem értik, mit akar.

- Mit akarsz pontosan? - kérdi végül Laci ugyanolyan bizonytalanul.

- Nagyon egyszerű - vágja rá Peti. - Kiderítjük, ki ez a Csáky bácsi, honnan jött, és főleg, hogy van-e valami vaj a füle mögött. Mert szemétség... - gyorsan Esztire néz, hogy ő hallja-e, de Eszti azóta újra elkezdett hüppögni - egyszóval nem járja, hogy az öreg csak úgy beleszóljon mindenki életébe.

- És nem is hogy mindenkiébe - teszi hozzá Zsuzsi feldúltan - de a mienkbe is. Mert szerintem is illag... szóval egy nagy bunkó, hogy a mi fészerünkre fáj állandóan a foga.

- Én megkérhetem a bátyámat, hogy segítsen - ajánlja Laci, de csak egyszer, mert a bátyja nevének hallatára mindhárom gyerek a falnak fordul.

- Meg tudjuk oldani! - mondja Peti - Csak még azt nem tudom, hogy.

Két nappal később lett csak meg a haditerv, mert szerdán nem tudtak találkozni a lakógyűlés miatt. A szomszédok akkor Zsuzsiékhoz mentek dúlni-fúlni, mert Zsuzsiék anyukája finom pogácsát sütött. A gyerekek is ott találkoztak, de nem tartották meg a tanácskozást, mert először ettek, aztán nézték, ahogy Ilonka néni a szoba közepén szónokol, és rájöttek, hogy pont olyan, mint az Egri csillagok elején a szurkot öntő nő.

Aztán másnap, a kidőlt-bedőlt deszkaajtón túl, a fészer örökké nedves falának tövében, egy párnán ücsörögve, hosszú csend után a kis Eszti fejéből pattant ki az ötlet, ami még a nővére szerint is óriási... annyira, hogy Eszti végre elérte, amire annyira vágyott: elvették a neve elől a "kis" jelzőt. A sikeren felbátorodva új jelzőt kért, az Okosat, de ezt azért már nem szavazták meg.

Az ötlet pofonegyszerű. Az öreg számít arra, hogy a lakók mind ellene vannak, semmin nem lepődne meg, amit a gyerekek csinálnak...kivéve, ha az a valami jó. Vagyis, az öreg Csáky bácsi oldalát előbb-utóbb lyukasra fúrná a kiváncsiság, hogy vajon miért kap minden rossz megjegyzése, vagy más disznó dolga után egy mikulás-csomagot az eresze alá. És hajlandó lesz a titokért cserébe írásba adni, hogy soha többet nem megy bíróságra a fészer miatt, hanem meghagyja a gyerekeknek.

- Sőt, azt is írásba adhatná, hogy minden találkozóra hoz egy tál fánkot... boszorkány-habbal leöntve - teszi hozzá a kis ... illetve csak Eszti a hasát simogatva.

- Először ne ezeken gondolkozzunk - szögezi le Peti, aki nem hiába a legokosabb közülük.

Mikulás előtt pontosan két héttel kezdték el szállítani a Mikulás-csomagokat Csáky bácsi eresze alá. Vagyis a "meglepiket", ahogy egymás közt titkosan elnevezték. Szerencséjükre az öreg szokatlanul rossz kedvében volt, hol belerúgott Fruzsina néni macskájába, hol leverte a botjával Esztiék cserepes muskátliját, sőt, egyszer szántszándékkal rálépett Laci apukájának frissen suvickolt fellépő cipőjére is. És mindig megkapta érte e csomagot, és Eszti megbecsültsége egyre jobban, egyre nagyobbra nőtt. Ő volt ugyanis négyük közül az egyetlen, aki teljesen befért az eresz alá, és nagy meglepetésükre az udvarban rendezett versenyfutás után az is kiderült, hogy Laci után ő tud a leggyorsabban szaladni.

A terv bevált, minél drágább ajándékokat tettek a csomagba, Csáky bácsi annál zavartabban viselkedett. Hát még mikor Zsuzsi felvetette - mert neki van esze az ilyesmihez - hogy tegyenek bele személyre szóló üzeneteket is. Ilyeneket, mint például "Jó étvágyat, drága Csáky bácsi! Maga a legkedvesebb ember, akit még a Mikulás is nagyon szeret." vagy " Látja, Csáky bácsi, már nincs is olyan egyedül, mint az ujjam, mert a Mikulás eljött meglátogatni az éjjel." vagy csak egyszerűen " Hull a hó és hózik, Csáky bácsi fázik".

Petiék féltek attól, hogy az öreget majd hidegen hagyják az ajándékok, de nem ígynaptól egyre nehezebb volt becsempészni az ajándékokat, mert az öreg lesben állt. Először sötétedés után mentek, mert akkor nézte a híradót, aztán a negyedik naptól már azt is kihagyta a rejtély kedvéért. Akkor két napig nem kapott semmit, mert addig tanácskoztak, és végül úgy döntöttek, hogy a postaládájába teszik ezentúl a levélkéket és egy vékony tábla csokit is. Csáky bácsi ezt már sehogy sem tudta kinyomozni, sőt a titok megfejtése annyira elszívta minden energiáját, hogy még gorombáskodni is elfelejtett. Mikulás előtt két nappal tartották az év utolsó lakógyűlését. Csáky bácsi nem felejtette el, ott állt ő is a lépcsőfordulóban, ködös szemmel, a bárányszőrrel bélelt kucsmáját szorongatva, de meg nem szólalt. Illetve Ilonka néni, aki mellette állt, a gyűlés után szentül állította, az öreg legalább négyszer elsuttogta, hogy " Rá fogok jönni, ha fene fenét eszik is ", de hogy mire, azt még Ilonka néni sem tudta. A lakógyűlés után Fruzsina nénihez ment mindenki szilvás lepényt enni, de Csáky bácsi persze ott maradt.

A gyerekek a fészerből lesték minden mozdulatát. Az öreg először felbattyogott a lépcsőn, aztán megállt és visszament a posta ládájához. Nagyítót vett elő, és mint egykor a gyerekek az almáját, ő is elkezdte vizsgálni a nyomokat. Legalább fél percig. Utána csalódottan fújva egyet fejébe nyomta a kucsmáját és vissza baktatott a lépcsőn.

 történt. A harmadik - Srácok! - suttogja Laci, mikor az öreg már hallótávolságon kívül jár - Azt hiszem, eljött az ideje.

- Biztos? Nem várunk Mikulásig? - kérdi Zsuzsi icipicit megszeppenve. Nem mintha félne az öregtől, csak hát...

- Nem lehet - vágja rá Peti is - Csáky bácsi egyre szemfülesebb. Nem láttad a nagyítót a kezében? Nemsokára detektort is hoz.

- Igazad van - hagyja rá Zsuzsi is, milőtt kiderülne, hogy fogalma sincs, mi az a detektor - Egyre veszélyesebb ez a játék, az öreg pedig már nem lehet ennél kiváncsibb.

- Engem sose kap el! - dülleszti mellét a kis Eszti.

- Fogd már be a szád! - rivall rá Zsuzsi jóízűn. Most már megteheti, ha ma eldől a terv, neki nem kell tovább visszafognia magát a húga miatt, nem lesz már "kulcsember", ahogy Peti mondta.

- Félkulcsember se, sőt egy biciklizár sem lesz már a bandában, végre helyre áll a régi rend! - mulat magában Zsuzsi.

- Tudjátok mit? - mondja jókedvében szinte kuncogva, ami tőle rendkívül nagy ritkaság - Most már teljesen biztos vagyok abban, hogy itt az ideje.

Csáky bácsi ajtaja előtt, a függőfolyosóra érve még egyszer elbizonytalanodnak egy kicsit. Laci Zsuzsit, Zsuzsi a hugát lökdösi, taszigálja előre, és még Peti, a nagy Peti is vörös fejjel tiltakozik, hogy ő nem, ő biztosan nem fog becsöngetni. Végül Eszti menti meg a helyzetet. Rájött ugyanis, hogy itt az utolsó alkalom még egy kis dicsőséget szerezni. Nagy bátran feláll egy virágcserépre és míg a többiek tátott szájjal figyelik, ő megnyomja a csengőt. Szinte ugyanabban a pillanatban kivágódik az ajtó, és előáll hosszú házikabátban, cigarettával a foga között a rettegett Csáky bácsi.

- Csókolom! - rebegi Eszti, mert jobb nem jut eszébe. A többieknek még ennyi sem, ők továbbra is csak állnak, és mint a halak a piacon, levegő után kapkodnak.

- Mit akartok itt? - mennydörög az öreg és mintha farkaséhség gyötörné, úgy jártatja végig a szemét a díszes társaságon. Peti nyeri vissza először a hangját. Krákog, köhécsel egy kicsit, de végül belekezd.

- Én, tetszik tudni....

- Illetve mi - teszi hozzá Eszti a pontosság kedvéért.

- Igen, akkor mi - nyögi Peti kényszeredetten - meg szeretnénk kérdezni a Csáky bácsit, hogy nem tetszett-e kapni mostanában Mikulás-csomagot? Mert mi igen, de más nem a házban.

Csáky bácsi egy pillanatra meginog, mint aki kész leszédülni a folyosóról, aztán némán az ereszére kezd mutogatni.

- Ugye, hogy...lám, lám, ti is áldozatok vagytok - brekegi nagy ámulatában, aztán visszanyeri eredeti rekedtes, vészjósló hangját. - És tudtok valamit erről a titkos télapóról? - kérdi gyanakodva. A gyerekek hirtelen nem is tudják, minek örülne jobban az öreg, ha megtudná tőlük a titkot, vagy ha ő maga deríthetné ki.

- Igen - vágja rá Eszti elsőként, és nem érti, miért néznek rá a többiek olyan szemrehányóan.

- Akkor mondjátok meg azonnal! - követeli az öreg mohón, még elébb lépve, a kezét is kinyújtva. Erre mind a négyen hátrahőkölnek.

- Nem mondjuk meg! - válaszol végül Peti határozottan. - Csak egy feltétellel.

Az öreg el is felejt meglepődni a gyerekek pimaszságán, izgalmában magragadja Peti kezét, mintha az élete függne rajta.

- Mondd, fiam, mi legyen az.

- Adja írásba, hogy nem fog soha többet pereskedni a fészerért, hanem beletörődik, hogy a mienk - Peti nagyot szusszant a mondat végén.

- Megigérem - mondja csendesen Csáky bácsi.

- És azt is, hogy többet nem veri le anyu virágait az ablakból! - rikkant bátran Eszti.

- Ígérem - sóhajtja még halkabban az öreg.

- És azt is, hogy többet nem tapos direkt az apukám fellépő cipőjére - mondja Laci olyan indulatosan, hogy észre sem veszi, a többiek tátott szájjal figyelik. Laci ugyanis még sosem vette mások előtt védelmébe az apját.

- Az nem direkt volt - hajtja le a fejét az öreg - de ígérem, hogy figyelni fogok - azzal szó nélkül aláírja a papírt, és várakozón felpillant a gyerekekre.

- Gyertek be, és áruljátok végre el! - mondja és hagyja, hogy a gyerekek szépen besorjázzanak mellette a lakásba. Leülnek, zavartan, pirosan, egymást böködve, aztán Eszti végre belekezd.

- Én férek be egyedül az eresz alá, és én vagyok a majdnem leggyorsabb is - pöffeszkedik a széken, aztán szemlesütve elhallgat.

- Ti voltatok? - kérdi az öreg furcsa hangon. Egyik gyerek sem mer most már felnézni, bár ha jól belegondolunk, ők nem is csináltak semmi rosszat. Peti kínjában cipőjével a szőnyeg rojtjait rugdossa, de ahogy beáll a nagy csönd, azt is abbahagyja. Hogy mi történt ezután? Nem a világvége, nem, még vér sem folyt. Csáky bácsi megkérdezte, mit ennének legszívesebben, és mivel beszélésben is Eszti a leggyorsabb, mind a négyen fánkot ettek boszorkányhabbal leöntve. Csáky bácsi pedig bevallotta, hogy nagyon, de nagyon régen kapott ennyi meglepetést és imádja a csokit, és köszön mindent, mert ez eszébe jutatta, hogy " nincs teljesen egyedül a világban ", vagy valami ilyesmi. Ezt nem hallották tisztán, mert Csáky bácsi közben az orrát fújta.

Kiváncsi vagy rá, mi történt ezután? Csáky bácsi, ha nem is osztotta szét a vagyonát a szegények között, és templomba sem kezdett járni, de betartotta, amit ígért. Sőt, kis Esztit furcsamód annyira megszerette, hogy egy névre szóló üzenetet és egy tábla lapos csokit csempészett a postaládájukba.

Ez állt a papíron: "Esztike! Nagyon örülök, hogy egy házban lakunk, rendkívül emlékeztetsz a rég elhunyt kislányomra. Csáky Mihály".

Eszti nem örült az üzenetnek, hüppögve mondta, hogy ő nem akar egy halottra hasonlítani, mert a halottak csúnyák és földszagúak, a többiek viszont örültek. Ezzel ugyanis az utolsó titokra is fényderült.

Szilveszter előtt a lakók úgy döntöttek, tartanak még egy lakógyűlést, hogy a "várható áremelkedésekből származó költség többletet kikalkulálják" - ahogy azt Imre bácsi mondta. Ebbe mindenki beleegyezett, mert Imre bácsi a minisztériumban dolgozik, számzáras aktatáskája van, és Ilonka néni szerint egyszerűen "nem lehet neki ellenállni" . Lehet, hogy Csáky bácsi is az ő tiszteletére - bár ezt még én, a ház kéményseprője sem hiszem - de megvendégelte az egész társaságot boszorkányhabos fánkkal és teával. Az uzsonna olyan jól sikerült, hogy Csáky bácsi azóta pirossal jelöli a lakógyűlések napját. Hogy honnan tudom? A kéményekből mindent látni...