Autóban ülünk. Kinn sötét fagy, benn párás meleg. Eső folyik a szélvédőn. Kiszállhatok? Nem szállhatok. Százhússzal megyünk. Az út mellett elcsapott macska teteme.
- Hogy a fenébe került ez ide? - kérdezem.
- A pálya melletti kerítés néha lyukas. Azon át tud bújni - feleled.
Akkor sem értem. Nincs is tanya közelben. Hogy került ez ide?
Meglógott. A macska kíváncsi jószág. Azon gondolkodom, vajon milyen lehetett az a pillanat, amikor eltört a gerince. Egyből elpusztult? Vagy még kihúzta magát az út széléig? Egyáltalán mit érdekel ez engem. Ez csak egy macska. Mármint macska volt. Amúgy meg az is lehet, hogy jobb neki így, elcsapva. Lehet, hogy ő akarta így. Mondjuk, hogy öngyilkos lett. A látvány szörnyű, de arról nem tehet. Az öngyilkosságot amúgy sem lehet szépen intézni. Akárhogy erőlködsz, ronda maradsz a végén. Nézzük az akasztást. Puffadt fej, kilógó nyelv, eltorzult arc, himbálózó lábak. A főbelövés még csúnyább. Talán a gyógyszer, mondjuk az altató. Nem is tudom.