2022. június 6.

Kegyelem

 

János az ágyon ült és érezte, hogy baj van. Apja a szomszédos ágyon horkolt, cipőstül vetette el magát, mikor hajnalban részegen hazaért. Mindjárt fél nyolc, rohannia kell a suliba. Ha még egy igazolatlan napot szerez, kirúgják és anya megöli. Ez biztos.

- Bassza meg – szakadt ki belőle. A ruhásszekrény zárva. Biztos apa zárta be éjjel, összekeverte a bejárati ajtóval.

- Kelj fel! Hol a kulcs? – rázta meg az apját, aki tehetetlenül átfordult a másik oldalára és aludt tovább.


János elkezdett kutakodni a zsebeiben, benézett az ágy alá, felrántotta a takarót, de a kulcsot nem találta. Az óra a falon ketyegett. János a székhez rohant, de azon csak apja ócska, lyukas kabátja lógott, alatta egy kék, kantáros munkásnadrág, szakadt térdekkel. Kihúzta anyja fiókjait, sálak, sapkák, zsebkendők hullottak a földre. Semmi, semmi, semmi.

Jánost a rosszullét kerülgette, a hányinger és a gyengeség úgy lepték meg, mint egy-egy hívatlan vendég. Az órára nézett, aztán a munkásnadrágra, a szakadt felöltőre és döntött. Mindent magára rántott, a hosszú gatyaszárban elvágódott, sajgott a térde, káromkodott veszettül, de legalább a hányinger elmúlt, helyére düh, fájdalom és kétségbeesés költözött. Tudta, hogy mindenki rajta fog röhögni. Nem először, nem utoljára. Megszokhatta volna már.

Ruhái fölé felkapta kabátját, így a suliig, gondolta, csak a harangozó gatyaszár látszik majd. A sapkát mélyen a szemébe húzta, mintha azzal eltakarhatná egész testét, szégyenét, életét.

Ahogy a villamosra felkapaszkodott, az utasok közt megpillantotta egyik osztálytársát. Gyorsan elfordult és szemét az ablakra szegezte. Az osztálytársa, ez a kesehajú, szeplős, vézna gyerek, akit sose szeretett, észrevette őt és integetni kezdett. Aztán átnyomult a tömegen, megállt János mellett és dumálni kezdett. Folyton dumált, János ezért sem szerette. János oda sem figyelt, egészen addig, míg a srác meg nem rángatta rajta a nadrágot.

- Nagyon király! Csavargónak öltöztél? Kár, hogy nekem ez nem jutott eszembe.

János keze ökölbe szorult. Ez a kis semmi gúnyolódik vele?

- Megütöm – sziszegte magában.

- Én szakácsnak öltöztem, tudod, apám a Gundelban séf. A Levente meg azt hiszem, kéményseprő lesz. De a csavargó ruha nagyon eredeti, hogy jutott eszedbe?

Mit beszél ez? Szakács, kéményseprő?

- A béseknél a Klári néni nem engedte meg, hogy már reggel beöltözzenek. Azt mondta, mindenki vigye be a jelmezét és majd délután, a farsangi buli előtt a klotyón felveszi. 

- Tök hülye - mondta és oldalról Jánosra sandított, hogy egyetért-e.

- Tök hülye... - ismételte János és valahonnan, nagyon-nagyon mélyről kiszakadt belőle a nevetés, elindult, áradt, hömpölygött, vitte magával részeg apját, a kiborított fiókokat, a ketyegő órát a falon, még a buszt és a kesehajút és magát Jánost is...

- Oltári, baromi, iszonyú hülye – suttogta a szemét törölgetve, és fogalma sem volt, mitől eredtek el a könnyei.