2017. augusztus 8.

Fruzsina és az okos telefon


Fruzsina a tévét nézte, amikor az unokája csöngetett. Sietve felállt és hangosan kiabálni kezdett.
- Jövök már!
Attól félt, ha nem megy elég gyorsan, a tünékeny álom elröpül, az unoka elillan.
- Jól van, nagymama, nem kell kapkodni - nyugtatta a folyosóról Laura, aki húszévesen, mini szoknyában, unottan rágózva várta, hogy az asszony ajtót nyisson. Szemével okos telefonjára sandított, ami új volt, csillogó és folyton pittyegett.


Fruzsina végre kinyitotta az ajtót. Laura a levegőbe cuppantott kettőt, mert nem akarta, hogy a frissen felkent szájfény összekenje a nagymamát. Amúgy üzenetet várt. Fontos üzenetet egy fontos fiútól. A telefon pittyegett, Laura előkapta, aztán csalódottan süllyesztette vissza a zsebébe.
- Mi ez a hang? - kapta fel a fejét nagymama az idegen hangra. Laura nevetni kezdett.
- Okos telefon, nemrég kaptam, bármit meg tudok rajta nézni. Azért pittyegett, mert valamelyik barátnőm üzent. Nézd, itt vannak az applikációk, mindegyik másra való. Ez például a facebook, itt követhetem, hogy mások mit csinálnak, mire gondolnak.
Laura magyarázata az elemi iskola számtanóráinak emlékét idézte. Fruzsina úgy érezte, minden további magyarázattól még sötétebb, kilátástalanabb homály ereszkedik rá.
- Úgy érted azok, akik messze élnek? - kockáztatott meg egy kérdést.
- Nem feltétlenül. Mutatok valamit. Ez a barátnőm ma vett egy új farmert, lefotózta magát benne és feltette a face-re, meg az instára. Likeoltam, mert tetszik, lehet, hogy holnap én is veszek egyet.
Fruzsinával megfordult a világ. Abból, amit a lány mondott, immár szavakat sem értett. Laura türelmesen folytatta.
- Szóval tetszik az új gönc és ha ide kattintok, ő is tudni fogja.
- Ez nem az a barátnőd, aki a szomszédban lakik? - kérdezte Fruzsina félénken.
- De igen.
- Akkor nem egyszerűbb megmondani neki?
Laura szeme elkerekedett ekkora ostobaságtól. Mi lehet egyszerűbb egy kattintásnál?
- Nem érted! - mondta és ingerülten visszatett a telefont a zsebébe. Ebben a pillanatban újra felhangzott a pittyegés. Laura rápillantott és arca angyali mosolyra derült.
- Ő az - szaladt ki a száján.
- Egy fiú? - kérdezte Fruzsina.
- Honnan tudtad?
- Okos vagyok, mint ez a telefon. Na és milyen fiú? Remélem, megérdemel téged.
Laura döbbenten pillantott fel.
- Ő? Engem? Ez a srác a leghelyesebb a fősulin. Kosarazik, úszik, folyton bulizni jár és az instán egy csomóan követik. Annak is örülök, hogy egyáltalán szóba áll velem.
Fruzsina köhintett.
- Biztosan nagyszerű fiatalember. Mi régen úgy mondtuk, jó parti. És mondd csak, megérdemel téged? - tette fel a kérdést makacsul.
Laura vállat vont és zavarában lufit fújt a rágóból, pedig ilyet kislány kora óta nem csinált.
- Mi tudom én? Szeretném, ha elhívna valahova, mert annyira helyes, de attól félek, nem vagyok elég szép, vékony meg minden...
Ezen a ponton a lány hangja elvékonyodott. Elege volt nagyanyja furcsa kérdéseiből, már bánta, hogy feljött hozzá. Fruzsina meg nézte unokáját és arra gondolt, hogy ez a lány itt miniszoknyában nem tudja, hogy a lába nyomán virágok nyílnak, a nevetésétől felszáradnak a könnyek és a jelenléte többet ér a legerősebb gyógyszernél. Ezért a lányért sárkányokkal kellene ölre menni, óriásokat kellene kardélre hányni és ő nem tudja.
- Ne haragudj, nagyi, mennem kell.
- Máris? - Fruzsina hangja fémesen kongott az üres folyosón.
Laura lehajtotta a fejét.
- Máris.
És már ott sem volt.

Nincsenek megjegyzések: